VIII. Országos SZEFIT Találkozó
Ez az év mindenki számára nagy sok változást tartogatott. A kialakult járványhelyzet a sokéves múltra visszatekintő rendezvények, találkozók megszervezését nehezítette meg, az egész év során. Nem volt ez másképp a
Ez az év mindenki számára nagy sok változást tartogatott. A kialakult járványhelyzet a sokéves múltra visszatekintő rendezvények, találkozók megszervezését nehezítette meg, az egész év során. Nem volt ez másképp a
Ezúttal a fiatalok körében egyre jobban elterjedő atipikus foglalkoztatás kérdéseire keresték a válaszokat a résztvevők 2020.09.26-án. Előnyös ez a munkaforma? Vagy épp tele van buktatókkal? Hogyan érhetjük el, hogy az
Egy héttel a tízezres tömeget megmozgató élőlánc után újabb eseményt szervezett az Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata, ahova a SZEFIT is kilátogatott. A SZEF Ifjúsági tagozata az előzetes egyeztetéseket követően
A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának Ifjúsági Tagozata (SZEFIT) múlt héten felvette a kapcsolatot a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tiltakozó hallgatóival. A napokban egyeztetünk az egyetem aktivistáival a legcélszerűbb támogatási lehetőségről,
A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának Ifjúsági Tagozatát Cserfai Bálint (TBDSZ), Kerék Eszter (KKDSZ), és Zsigó Judit (BDDSZ) képviselte az idei év első CEYTUN konferenciáján, ami január 31. és február 2. között
Az ETUC Ifjúsági Bizottsága 2020. január 27-31. között tartotta első találkozóját Portugáliában. Az újonnan megválasztott elnökség, illetve a nemzeti ifjúsági képviselők a következő kétéves periódus főbb prioritásait és egy ifjúsági
2019. december 16.-án, Brüsszelben tartotta évzáró értekezletét az ETUC Ifjúsági Bizottsága. Az egyben cikluszáró ülésen a leköszönő vezetőség beszámolója és az új megválasztása mellett téma volt a további együttműködés a Friedrich
VII. alkalommal tartotta meg Tisztújító küldött Közgyűlését 2019.11.23- án a SZEF Ifjusági Tagozata.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ifjúsági Tagozata idén is megtartotta a már hagyományosnak számító országos találkozóját. Szeptember 27-29. napokon Dunaújvárosban került megrendezésre. A három napos eseményre közel 30 fiatal szakszervezeti tag,
A 9 hónapos képzés első 5 napos kurzusára Budapesten került sor 2019. október 1 és 5-e között. 15 európai országból, 25 fiatal szakszervezeti vezető alkotta a csapatot, akik jövő
Tavaly elindult egy, a konföderációkon átívelő Szakszervezeti Ifjúsági Akció (SZIA) program, melynek keretében belül a FES (Friedrich-Ebert-Stiftung) alapítvány szakmai, és anyagi támogatásával fiatal szakszervezeti tagok közel 30 fővel vehettünk részt
2019.08.30 és 09.01. között került megrendezésre a három napos konferencia Berlinben, melyen hat Közép-Európai ország fiatal szakszervezeti tagjai vettek részt. Ausztriából, Németországból, Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról érkeztek a fiatalok. A találkozó apropója
Brüsszelben ülésezett az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Ifjúsági Bizottsága 2019. július 1-jén. A tanácskozás főbb témái voltak: a vezetőség beszámolója az előző féléves időszak tevékenységeiről, beszámoló az ETUC Kongresszusáról, tájékoztató
Papp-Nagy Viktória, ETUC Ifjúsági Bizottsági elnök megnyitó beszéde az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) 14. Kongresszusán Welcome speech by Viktória Papp-Nagy, ETUC Youth Committee president at the 14th Congress of the European
Az idei első CEYTUN konferencia témája a szociális jogok és azok védelme volt. A pénteki nap igazán tartalmas és érdekes volt, mivel a szakmai előadások sorát Josef Stredula, cseh szakszervezeti vezető
2019. április 5-7. között találkoztak újra a CEYTUN-fiatalok. A téma aktualitását a közelgő EP-választás adta: Társadalmi igazság – Igen, mi foglalkozunk vele! Hiszen most nagy a tét, Európa jövőbeli iránya.
A megbeszélés napirend előtt Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártja (PES) csúcsjelöltjének beszédével kezdődött, aki kiemelte, hogy Európa válságának megoldása közös feladat, amely csak úgy lehetséges, ha bebizonyítjuk
Az International Labour Organization (ILO, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) fennállásának 100. évfordulóját ünnepli. Ennek keretében került megrendezésre 2019. április 1. és 5. között egy öt napos képzés Torinoban az International Training
Az Európai Szociális Partnerek nemrégiben elfogadott, 2019-2021 közötti időszakra szóló Munkaprogramja keretében 2019. március 28-án szemináriumot rendeztek Brüsszelben a NEET – nem dolgozó, nem tanuló – fiatalok helyzetének áttekintése és
A tanácskozást Rudy de Leuw ETUC elnök nyitotta meg, aki köszöntötte a résztvevőket és ismertette a napirendet. A napirend és korábbi tanácskozás jegyzőkönyvének elfogadását követően Luca Visentini a főtitkár beszámolója következett.
A tanácskozást Rudy de Leuw ETUC elnök nyitotta meg, aki köszöntötte a résztvevőket és ismertette a napirendet. A napirend és korábbi tanácskozás jegyzőkönyvének elfogadását követően Luca Visentini a főtitkár beszámolója következett.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a politikai és gazdasági rendszerváltás (1989–90) során átalakult magyar szakszervezeti mozgalom egyik új szövetségi rendszere.