Keresés
Close this search box.

VIII. Országos SZEFIT Találkozó

Ez az év mindenki számára nagy sok változást tartogatott. A kialakult járványhelyzet a sokéves múltra visszatekintő rendezvények, találkozók megszervezését nehezítette meg, az egész év során. Nem volt ez másképp a SZEF Ifjúsági Tagozatának éves találkozójával sem.

Mivel személyes jelenlétű eseményre nem volt lehetőség, így fiataljaink az online teret választották a találkozó helyszínéül, azon belül is a Zoom nevű alkalmazást, ami nagy örömükre maximálisan kiszolgálta igényeiket november 20. és 22 között.

 („Ezt látom az egyetlen esélynek, hogy jobb jövőt teremtsek”)

A péntek délután egy rövid bemutatkozást követően a SZEFIT elnöksége bemutatta a szervezete ez évi tevékenységét, jövőre vonatkozó terveit és a SZEF nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a különböző eseményeken való részvételt.

A második nap a tudásátadás egy részét a Civil Kollégium (CKA) közösségszervezői facilitálták.

A műhelymunka előtt bemutatásra került a résztvevők számára nagyon tetszetős gyáli esett, amit Eleven Gyál néven ismerünk. A sikertörténet megismerését követően kis csoportokban folytattuk a munkát, így gyakorlati tudást szerezhettünk azzal kapcsolatban, hogy teremtsünk és építsünk kapcsolatot elsősorban a környezetünkben dolgozó kollégák körében. Mindemellett több a közösségszervezést érintő fogalmat és módszert is letisztáztunk közösen.

A nap végén egyetértettünk abban, hogy rengeteg hasznos tudást viszünk haza magunkkal.

A harmadik napon a SZEF és az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) közötti partnerkapcsolatnak köszönhetően egy osztrák szervezéssel foglalkozó kolléganő, Linda Koch-Keizer segítségével nyertünk betekintést abba, hogy is vonják be a szakszervezeti tagokat a közös munkafolyamtokba és döntéshozatali mechanizmusokba. Bemutatta, hogyan készülnek fel a még nem tag munkavállalókkal történő beszélgetésekre, eseményekre.

Hasznos tanácsokkal látott el minket, főként a tagszervezés kérdéskörében, hisz ez a minden szakszervezet életében kulcsfontosságú és folyamatos gyakorlást, újragondolást igényel

Linda is készült helyzetgyakorlatokkal, melyek kiértékelése remek lehetőséget adott a kötetlen, szakmai beszélgetésre is.

Vasárnap délután, a hétvége zárásakor a résztvevők egyetértettek abban, hogy egy tanulságos és tartalmas 3 napot tudhatnak maguk mögött, valamint nagyon hiányoztak a szüneteket és az eseményt követő kötetlen beszélgetések Sajnos ezutóbbiakat még nem tudjuk megfelelően pótolni az online térben, de igyekszünk alkalmazkodni az igényekhez és előrukkolni valami áthidaló megoldással.

(„A végére mi is egy közösség leszünk”)

 A visszajelzések alapján rendkívül jó hangulatú és sikeres rendezvényt tartottunk, jövőre folytatjuk!

Készítette: Buri Evelin

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,