A SZEF nemzetközi kapcsolatai

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és tagszakszervezetei kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, számos nemzetközi szakszervezeti szövetség munkájában vesznek részt, javaslataikkal segítik az Európai Unión belüli, illetve a nemzetközi döntés-előkészítést, döntéshozatalt.

Rendszeresen bekapcsolódnak a nemzetközi vagy Európa-szintű demonstrációk szervezésébe, hogy az európai munkavállalók (így köztük a magyarok is) közös céljaikat együtt, egységesen fellépve könnyebben érhessék el.

Ezen kívül a SZEF részese számos olyan fórumnak is, amelyek aktívan befolyásolják a közösségi törvényhozást, amely – hazánk uniós tagsága miatt – végső soron kihat a magyar törvénykezésre, a magyar munkavállalók helyzetére, a szakszervezetek alkupozíciójára is. Mivel az Európai Unió egyre fontosabb szerepet játszik olyan területeken, amelyek nagyon fontosak a
munkavállalók számára, a szakszervezetek már nem korlátozhatják érdekvédelmi munkájukat az országhatárokon belülre.

 

Szervezetek, amelyeknek tagja a SZEF:

  • ETUC (Európai Szakszervezeti Szövetség)
  • FERPA (Nyugdíjas és Idős Emberek Európai Szövetsége) Tagja: SZEF Nyugdíjas Választmány

 

Szervezetek, amelyek munkájában részt vesz a SZEF, mint munkavállalói szakszervezeti konföderáció:

  • ETUI (Európai Szakszervezeti Intézet)
  • ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet)
  • EGSZB/ECOSOC (Európai Gazdasági és Szociális Bizottság)

 

Szervezetek, amelyeknek tagja a SZEF valamely tagszakszervezete:

  • CESI (Független Szakszervezetek Európai Szövetsége) Tagja: Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ)
  • EUROFEDOP (Közszolgálatban Dolgozók Európai Szövetsége) Tagja: Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségében (KSZSZ)
  • EPSU (Közszolgálati Szakszervezetek Európai Szövetség) Tagja: Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ); Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ).
  • ETUCE / Oktatási Internacionálé (Európai Oktatási Szakszervezetek Tanácsa) Tagja: Pedagógusok Szakszervezete (PSZ)
  • EI – Education International  – Oktatásügyi Internacionálé Nemzetközi Oktatásügyi Szervezet Tagja: Pedagógusok Szakszervezete (PSZ)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti

Öt konföderáció foglalkoztatáspolitikai javaslatai

Az öt magyar szakszervezeti konföderáció együttműködésének eredményeként 2026. augusztus 19-én az alábbi közös szakmai kezdeményezéseket juttattuk el a Szociális és Családügyi Minisztériumot (SZCSM) vezető miniszter részére: Javaslatok a 2022/2041/EU irányelv

VKF ülés, 2026. 08. 07.

2026. augusztus 7-én sor került a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF) ülésére, melyen meghívottként Csóti Csaba, a SZEF elnöke is részt vett. Az egyeztetés központi témája a nemzeti

Mindenhol állítsák vissza a tagdíjlevonás lehetőségét!

Két évvel ezelőtt a kormány letiltotta azt a lehetőséget, hogy a közszférában dolgozók szakszervezeti tagdíját a munkáltató automatikusan levonja a fizetésből és továbbítsa a szakszervezeteknek. Ezzel rengeteg felesleges adminisztrációs terhet