A SZEFIT szombaton kilátogatott az Színház és Filmművészeti Egyetem fiataljaihoz

Egy héttel a tízezres tömeget megmozgató élőlánc után újabb eseményt szervezett az Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata, ahova a SZEFIT is kilátogatott.

A SZEF Ifjúsági tagozata az előzetes egyeztetéseket követően aszfaltkrétával és apró süteménnyel segítette a hallgatókat a családi napon.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szeptember 1-jétől az államtól átkerült egy alapítvány tulajdonába, amelynek élére Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját nevezték ki. A diákok szerint azzal, hogy már az alapítvány kuratóriuma dönt az egyetem szenátusával szemben minden fontos kérdésben, súlyosan sérült az SZFE függetlensége. Ez fáj a legjobban a diákoknak.

A SZEFIT továbbra is kapcsolatban marad a hallgatókkal és igyekszik segítséget adni programjaik megvalósításához.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az