Galéria

SZEF megjelenések a Tisztes Munka Világnapján

A tisztes munka világnapja a Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége kezdeményezésére 2008-ban létrehozott ünnepnap, amikor a világ szakszervezetei egységesen kiállnak a tisztes munka és annak értékelése mellett. A tisztes munka világnapja minden

Tovább »

Alapképzés, második alkalom Miskolcon

2025. október 4-én Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei oktatásban dolgozó kollégákkal folytattuk a közös tanulást. A résztvevők a második napon is töretlen lelkesedéssel és nyitottsággal vetették bele magukat a

Tovább »

SZEF oktatás 4. ciklus beszámoló

Lezárult a háromnapos kampányépítő képzésünk, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők átfogó tudást és gyakorlati eszközöket szerezzenek a hatékony kampányok tervezéséhez és lebonyolításához. A képzésen a résztvevők aktívan közreműködtek

Tovább »

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Tovább »

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Tovább »

SZEF oktatás 2. ciklus zárófoglalkozás

2025. március 25-én a SZEF oktatási képzés 2. ciklusának résztvevői a szervezkedő munkavédelem témakörével foglalkoztak. A képzésen résztvevők számára meglepő volt, hogy ez a téma milyen széleskörűen érinti a munkavállalókat.

Tovább »

Megemlékeztünk Somogyi Béláról

Az elmúlt években megszokott módon idén is megemlékeztünk Somogyi Béláról, a magyar szociáldemokrata mozgalom kiemelkedő alakjáról, aki a munkásosztály jogaiért és a társadalmi igazságosságért küzdött. 2025. február 17-én a Szakszervezetek

Tovább »

SZEFIT stratégiaépítés

2024.11.25-én és 26-án tartotta a júniusban megválasztott SZEFIT elnöksége és a munkában résztvevő tagszervezetek delegáltjainak első személyes találkozóját Budapesten. Csordás Anett vezetésével az első napon a résztvevők részletesen megismerhették a

Tovább »

SZEF alapszintű oktatás 2. csoport zárónap

2024. november 9-én tartottuk az második alapszintű csoportunk oktatásának zárónapját, amely a kommunikáció készségek fejlesztésére fókuszált. Mindenki visszaigazolta, hogy a megfogalmazott elvárásait sikerült elérni, túlszárnyalni, illetve sikerült pontosan eltalálni az

Tovább »