2025. június 19–én tartotta a SZEF Ifjúsági Tagozatának elnöksége a féléves stratégiai találkozóját személyes részvétel mellett. Az alkalom tartalmában és időbeosztásában két részre tagolódott.
A nap első részében a rövidtávú, féléves és egy éves célkitűzéseket beszélték át a résztvevők, kiemelve a módosult vagy nem teljesült vállalásokat, valamint hogy ezeket milyen módon pótolja az elnökség. Az elmúlt időszak kapcsán elmondható, hogy a havi online találkozókat mindenki sikeresnek értékelte.
Golnerits Anna beszámolt azokról az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) és Európai Szakszervezetek Intézete (ETUI) által szervezett nemzetközi eseményekről, melyeken a SZEFIT delegáltjaként részt vett (Zágráb, Palermo, Belgrád, Strasbourg).
Csőke Csaba beszámolt az SZMSZ-módosítás állapotáról, valamint összefoglalta, hol van még szükség pontosításra és kiegészítésre. Ilyen például az online felületekkel kapcsolatos hatáskörök tisztázása, és a tagszervezetekkel való hatékony, kölcsönös előnyökre épülő együttműködés lehetőségeinek feltérképezése.
Az érintett témák mentén ismét előtérbe került az a meglátás, hogy nem csak a küldött státuszú közreműködőkre, hanem elkötelezett aktivistákra is szükség van a rétegszervezet fejlődéséhez.
A SZEFIT 2025. első félévében széleskörű, online kérdőíves felmérésbe kezdett, amelyet a tervezetthez képest később sikerült nyilvánosságra hozni. Ezért külön hangsúlyt kapott a kitöltés növelésre törekvő stratégia, amelynek végső határideje 2025. augusztus 31.
A következő időszakra vonatkozó elképzelések fő mérföldköve a SZEFIT Országos Találkozó lesz, amely 2025. október 3-5. között kerül megrendezésre Balatonföldváron. Emellett meghatározásra került, hogy a második félév során folytatódó online találkozók mellett ősztől több személyes megjelenést és eseményt is érdemes szervezni. A tevékenységek kialakításakor érdemes jobban koncentrálni a nemzetközi kapcsolati hálóban rejlő előnyökre és közösségépítésre. Emellett a következő félév feladatai között szerepel a tagszervezetek megkeresése kapcsolatfelvétel érdekében, valamint a kérdőív lezárását követően az abban szereplő konkrét ügyekre reagáló programok szervezése.
A nap második felében a SZEFIT kommunikációs és megjelenési eszköztárának áttekintésére, annak bővítési lehetőségei kerültek napirendre. A témát a Mérce munkatársaival, valamint a SZEF kommunikációjában érintett munkatársával Fazekas Ildikóval tekintettük át. A közös munka eredményeként reális helyzetképet vázoltak fel, amely egy illeszkedő fejlődési útvonal kidolgozását teszi lehetővé.
Kiindulási pont a meglévő SZEF portfólió tisztázása mellett a célcsoport kijelölése, az elérhető célok és a használható felületek, valamint ezek bővítési lehetőségeinek felmérése volt. A további tervezés a következő, hatékonyan kezelhető és vállalható erőforrást igénylő felületekre összpontosít: tematikus hírlevél, a meglévő SZEFIT Facebook-oldal, az Instagram és a Youtube-csatorna lesznek.
A pályakezdő, fiatal munkavállalói szegmensben kiemelkedő felelőssége van a SZEFIT-nek edukációs téren, főként a munkavállalói alapjogok, munkavédelem és a zöld átmenet témáiban. Ezek a területek a konföderáció minden tagszervezetének fiatalabb tagjait és általában a fiatal munkavállalói réteget érintik. A következőkben a körülhatárolt kérdések mentén egy kiemelt téma feldolgozása, és az ahhoz kapcsolódó munkafolyamatok lefolytatása lesz a feladat. Az előkészületeket követően a részletekről szeptemberben és októberben online és személyes találkozók keretében születnek további döntések.
A beszámolót készítette: Csőke Csaba, a SZEFIT elnöke




