Európai fókuszban a közszolgálat – SZEF hozzászólás a magyar közszolgálati érdekegyeztetés súlyos problémáiról

Az Európai Szakszervezeti Szövetség, az ESZSZ Végrehajtó Bizottsága novemberi ülésén nagyon fontos stratégiai vitát folytatott a közszolgáltatások és a közszolgálati dolgozók helyzetére vonatkozóan. A 2008-as pénzügyi válság óta tartó megszorító politikák és a 2024-es új EU gazdasági kormányzási szabályok sorozatos pénzügyi megszorításokra ösztönzik a tagállamokat, ami aláássa fenntartható közszolgáltatásokat, és súlyosan rontja a közszolgálati munkavállalók helyzetét.

A SZEF képviseletében dr. Véber János, a testületben konföderációnk helyettes képviselője szólt hozzá a vitához: a közszférában működő magyar szakszervezetek negatív tapasztalata komoly intő jel az európai szakszervezetek számára. Angol nyelvű hozzászólásában rámutatott: az elmúlt két évtizedben jelentős forráskivonás és munkajogi változás történt, ami sok szektorban dolgozói szegénységhez, a sztrájk- és kollektív szerződéskötési jog szűküléséhez, valamint a szociális párbeszéd látszategyeztetésekre korlátozódásához vezetett. Ennek az is az oka, nemzetközi szervezetek a közszféra dolgozóinak helyzetét sokáig a tagországok belügyének tekintették.
A hozzászólás teljes szövegét magyarul közzétesszük alább:

 

Tisztelt VB Tagok! Kedves Kollégák!
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) képviseletében szólok most Önökhöz, amely a szervezett közszolgálati dolgozók közel 80%-át képviseli Magyarországon. Messzemenően támogatjuk az előterjesztésben foglaltakat, különösen a közszolgáltatásokba történő beruházások növelésének, a szociális párbeszéd, az önkormányzatiság erősítésének és a kollektív szerződések hatálya kiterjesztésének a követelését, és a közszolgáltatások kiszervezésének leállítását.
A magyar tapasztalat komoly, intő jel az európai szakszervezetek számára. A nemzetközi szervezetek sajnos a közszolgáltatások helyzetét tagállami belügynek tekintették. Ennek is köszönhetően az elmúlt két évtizedben jelentős forráskivonás és dereguláció történt Magyarországon az állami szektorban: különösen az oktatásban, a szociális és a kulturális szektorban, de a közszféra valamennyi ágazatában. A kiszámítható közszolgálati életpályarendszert felszámolták, sokan ki vannak téve a dolgozói szegénységnek. Ezzel párhuzamosan a sztrájk- és kollektív szerződéskötési, szervezkedési jog is jelentősen szűkült; az ILO hiába szólította fel cselekvésre a magyar kormányzatot a közoktatásban, az egészségügyben és szociális ágazatban.
A szociális párbeszéd csak látszategyeztetésekre korlátozódik: az országos és ágazati szintű érdekegyeztetést a kormányzat formálissá tette. Ez megmutatja, hogy a dereguláció, akár uniós szinten is, látszat szociális párbeszédet eredményezhet. Fennáll a veszélye annak is, hogy a populizmus terjedésével a valós érdekegyeztetés sok európai országban háttérbe szorulhat.
Egyetértünk azzal is, hogy gazdasági kényszerítőeszközként vezessék be a minőségi közszolgálati munkahelyek indikátor szerepét a közbeszerzési eljárások és az EU támogatások odaítélése során.
Egyértelművé kell tennünk, erős közszolgáltatások nélkül nincs gazdasági és társadalmi fejlődés és versenyképesség. A közszolgálati dolgozóknak méltó bérezésre és munkakörülményekre van szükségük, amihez feltétlenül szükségesek az erős szakszervezetek és a folyamatos, érdemi szociális párbeszéd.

 

Az ülés, amelyen több az összes európai munkavállalót érintő kérdés (például a Bértranszparencia irányelv, a Méltányos európai minimálbér irányelv) is napirendre került, részletes beszámolója pedig ezen a linken olvasható el.

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Kampánytervezés középszinten

A SZEF képzések sorozatában a középszintű csoport második képzési napján tartottuk 2025. november 29-én. Ez alkalommal a kampányok felépítése, az ahhoz használható eszközök és támogató eszközök megismerése volt a fő

SZEF alapszintű képzés Budapesten 2. nap

2025. november 22-én az őszi alapszintű képzés negyedik csoportja folytatta a közös tanulást Budapesten. A résztvevők a munkahelyi vezető keresésre, a munkahelyi térképezésre, a kollégákkal való kommunikációra, valamint felmérés kivitelezésre