Kutatásbemutató és vita a közszolgáltatások társadalmi megítéléséről

2025. november 26-án került sor a magyarországi közszolgáltatások társadalmi megítéléséről készült kutatás SZEF-en belüli bemutatására és vitájára.

A SZEF meghívására a Policy Solutions igazgatója, Bíró-Nagy András ismertette kutatóintézetük SZEF honlapján keresztül is elérhető kutatási eredményeit.
Az előadó a rendkívül széles spektrumú kutatási területről kiemelte és fókuszba helyezte a SZEF tagszakszervezeteinek „illetékességi körébe” tartozó szolgáltatások megítélését. Így több aspektusból mutatta be a nevelési-közoktatási tevékenység, a szociális ellátás, a gyermekvédelem, a köz- és államigazgatás tevékenységével kapcsolatos össztársadalmi elégedettségi és elégedetlenségi mutatókat. Előadásában az általános összesítések mellett egyes ágazatok esetében a válaszadáshoz vezető különböző értékelési szempontokra is rákérdeztek adatfelvevők, majd ezeket is elemzések alá vették a kutatók. Ennek eredményeképpen e vitaindítónak szánt előadás főbb, a szakszervezetei tervezés és szervezés szempontjából is releváns állításait az alábbiak szerint foglalhatjuk össze.

A közszolgáltatásokkal való elégedettség / elégedetlenség erős politikai polarizáltságot tükröz, ami a szakpolitikák közpolitikailag meghatározott megítélésre világít rá.
A nagyobb mintán végzett kutatás az egészségügy és a közúthálózat esetében jelez elsősorban társadalmi kritikát, elégedetlenséget. A SZEF által képviselt szakterületek teljesítményével kapcsolatban jelentős társadalmi elégedetlenség a nevelés-oktatási területtel és a szociális ellátórendszerrel, mint közszolgáltatásokkal kapcsolatban nyilvánul meg.

A kutatási mélyfúrások és az arra adott jelen lévő tagszervezeti felvetések megmutatták azt is, hogy a társadalom többségének az egyes szolgáltatások elégedetlenségével kapcsolatos belső szerkezete jelentősen eltérhet attól, amit a szakszervezeti tagok, illetve általában az e területeken dolgozók érzékelhetnek. Így például a nevelés-oktatási ágazat bérhelyeztét már nem övezi társadalmi elégedetlenség, míg a szociális területen a bérezés megítélésével szemben erős társadalmi kritika fogalmazódik meg. (Bár ez utóbbi kritika – mint a vitából kiderült – valószínűleg korántsem olyan erős társadalmi elégedetlenség, mint amilyennek a résztvevők által képviselt munkavállalók többsége gondolhatja.)

Az előadó és az egyes ágazatok szakszervezeti képviselőinek részvételével, a SZEF elnökének moderálása mellett több mint egy órás eszmecsere és vita követte a bemutatót. Az eszmecsere egyrészt a most megismerthez hasonló és rendszeres kutatási problémák megfogalmazásáról szólt, másrészt a társadalmi elvárások és a szakszervezeti tagok elvárásainak közelítése módszertanát érintette.

A moderátor a rendezvény végén a megalapozott kutatási eredmény alapján történő aktív eszmecserét megköszönte és reményét fejezte ki, hogy az ilyen típusú közös gondolkodás tovább folytatható lesz a jövőben.

A Policy Solutions-nek bemutatott kutatásának megrendelője a Friedrich-Ebert Stiftung Budapesti Irodája volt.

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Kommunikáció fontossága a szervezői munkában

Március 28-án folytatódott a SZEF oktatási programsorozata. Az előző félév alapozó tudássanyagát a résztvevők érveléstechnikai, bizalomépítési tudással bővíthették. A kommunikáció tudományban és a marketingben már ismert és használt persona megközelítés

Munkavédelem és egészségvédelem a mindennapokban

A SZEF által a tagszervezeteknek nyújtott alapszintű képzés 2026. március 21-én szombati alkalmán résztvevők gyakorlatorientáltan foglalkoztak a munkavédelem és az egészségvédelem kérdéseivel. Szakszervezeti aktivisták új nézőpontból vizsgálták a munkavállalói érdekérvényesítés