Keresés
Close this search box.

Zöld átmenet a közszolgáltatásokban workshop

Új, tematikus projektet indított 2024 májusában a SZEF, amelynek célja a klímaváltozás és annak környezeti, gazdasági  illetve társadalmi hatásainak megértése, kezelése.
A projektindító online kérdőívet három hét alatt 169 fő töltötte ki. 162 fő nyilatkozott úgy, hogy szakszervezeti tag. A kitöltők közel fele az oktatásból érkezett (PSZ és MZTSZ), de jelentős arányban (20%) képviseltették magukat a tudományos dolgozók is (TDDSZ).

A felmérés célja az volt, hogy a 2024-re tervezett tematikus workshopok témáit szűkítsük és súlyozzuk a visszajelzések függvényében, valamint hogy a kitöltők közül minél többen részt vegyenek majd a személyes találkozókon is. A kitöltők 44%-a (75 fő) szívesen folytatná élőben is a közös gondolkodást, ami biztató szám az őszi események előtt.
Mivel a kérdőívet leginkább a téma iránt érdeklődő és már eleve elkötelezett munkavállalók töltötték ki, nem meglepő módon a felmérésben felsorolt szinte összes progresszív gondolattal kapcsolatban magas volt az egyéni elkötelezettség szintje.
Számunkra fontosabb volt, hogy a közösségekben (elsősorban a munkahelyeken) ezt a szellemiséget mennyire tudják megjeleníteni a kitöltők. A hulladékmennyiség csökkentése, az energiával való spórolás, a klímaváltozásról való tájékozódás az esetek több, mint felében megjelent, mint a közösségekben is jelen lévő gyakorlatok. Jelzésértékű, hogy sokak számára fontos az aktivizmus, de úgy értékelik, hogy ezt nem tudják gyakorolni.

Meglátásunk szerint a régóta a fősodorban is hangoztatott hulladék- és műanyag csökkentés témája beépült a kitöltők tudatába és kiemelt figyelmet fordítanak rá minden szinten, ugyanakkor egyéb, környezeti hatásuk szempontjából talán jelentősebb témák még kevésbé nyertek teret a köztudatban.
Az érdeklődés és a további ismeretszerzés irányai tekintetében a jövőben élőben is bevonódni kívánó kollégák válaszati vettük alapul. Köztük az állat-, növény- és természetvédelem témája váltotta ki a legnagyobb érdeklődést (70%), a további témák pedig az alábbi sorrendben jelentek meg a kitöltőknél: energetikai korszerűsítés (66%), hulladék csökkentése (65%), igazságos átmenet (64%), munkahelyi egészség- és balesetvédelem (57%), fenntartható mezőgazdaság (55%).

A kérdőív válaszainak tükrében a SZEF munkacsoportja több alkalmas előkészítő munka eredményeképp két őszi workshoppal készül, amelyek a Friedrich Ebert Stiftung támogatásával kerülnek megrendezésre. Az első – október 31-ei – eseményen a következő témákkal fogunk foglalkozni rövid gondolatébresztő példákkal és kooperatív munkával.

Alapvető fogalmak tisztázása.
Hogyan hat a klímaváltozás a munkahelyeinkre és szűkebb környezetünkre?
Hogyan alakítsuk át a fogyasztásunkat?
A táplálkozás súlya a klímaváltozásban és szerepe a természetvédelemben.
Hogyan jut az asztalra az étel és milyen áron?
Találkozó az Osztrák Szakszervezeti Szövetség Klíma Irodájával.
Milyen lenne az ideális munkahely a klímaváltozásban?

Amennyiben érdekel a témával kapcsolatos további munka szervezett keretek között, kérjük, regisztrálj az első workshopunkra.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF alapszintű oktatás 1. csoport nyitónap

A SZEF őszi képzési ciklusának első alapszintű képzése zajlott 2024. szeptember 30-án Budapesten. A nap fő irányvonala a szakszervezeti szemléletváltás, amely lehetővé teszi a tagok aktív bevonására épülő tervezést és

Találkozó a norvég kollégákkal

2024. szeptember 26-án Budapesten rövid találkozóra került sor a norvég Delta Szakszervezeti Szövetség és a SZEF képviselői között. A Delta közel 100 fős aktivista delegációja magyarországi tanulmányútja során Szűcs Viktória

Idősek Nemzetközi Napja 2024.

Nyilatkozat az Idősek Nemzetközi Napja alkalmából– 2024. október 1. A Nyugdíjasok és Idősek Európai Szövetsége (FERPA) – emlékeztetve az Idősek Nemzetközi Napjára – ez alkalomból is hangsúlyozni kívánja a nyugdíjasok