Visegrádi partnerség – KOZ SR Kongresszus

2026. június 25-én, eleget téve V4 partnerünk, a Szlovák Köztársaság Szakszervezeteinek Szövetsége (KOZ SR) kérésének, Csóti Csaba SZEF elnök és Szűcs Viktória, a SZEF nemzetközi ügyekért felelős alelnöke részt vett a szervezet XII., tisztújító kongresszusa nyilvános ülésén Pozsonyban.

A kongresszus kezdetén videóprezentáció mutatta be az elmúlt négy év konföderációs eredményeit. A bemutatóban egyszerre és egyenrangúan jelentek meg tripartit tárgyalások eseményei és a mozgósítások, a tüntetések és sztrájkok. Egyértelmű volt ennek üzenete: az erős társadalmi támogatás biztosította az erőt azok számára, akik a tárgyalóasztaloknál ültek.
A kongresszusi küldöttek és a meghívott vendégek számára Monika Uhlerová elnök értékelte az elmúlt ciklus tevékenységét. A tárgyalások és a mozgósítások mellett külön kiemelte a kommunikáció megújítását, a kutatási tevékenység fejlesztését, az ifjúsági szervezet fejlesztését, valamint a szakszervezeti tisztségviselők képzését. Beszéde végen megköszönte az általa vezetett csapatnak, a kongresszusi küldötteknek és a szakszervezeti tagoknak a közös munkát és a részükről tapasztalt támogatást az elmúlt négy évben.

Az elnöki beszámolót követően a szociális ügyekért feleős miniszternek, a munkadók képviselőinek, az ETUC és az ETUI képviselőinek köszöntője hangzott el, továbbá testvérszervezetük, a Cseh-Morva Szakszervezetek Szövetsége (ČMKOS) elnöke, Josef Středula tartotta meg felszólalását.

A nemzetközi vendégek a Kongresszus nyílt ülését követően a pozsonyi székhelyű Európai Munkaügyi Hatóság (ELA) munkájával ismerkedhettek meg.

A tisztújító kongresszus zárt ülése újra választotta Monika Uhlerová jelenlegi elnököt, illetve Milan Kuruc személyében új alelnök került megválasztásra. A sikeres kongresszusnak, illetve a megválasztott tisztségviselőknek a SZEF Szövetségi Iroda hivatalosan is gratulált.

Az eseményen Magyarországról a SZEF-en kívül a MASZSZ, a Liga és az ÉSZT szakszervezeti szövetségek képviseltették magukat.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Visegrádi partnerség – KOZ SR Kongresszus

2026. június 25-én, eleget téve V4 partnerünk, a Szlovák Köztársaság Szakszervezeteinek Szövetsége (KOZ SR) kérésének, Csóti Csaba SZEF elnök és Szűcs Viktória, a SZEF nemzetközi ügyekért felelős alelnöke részt vett

Fókuszban a fiatal munkavállalók munka-magánélet egyensúlya

Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) Ifjúsági Bizottsági üléséről és tapasztalat cseréjéről Június 16-17. között tartotta tisztségviselő-választó ülését és projekt szemináriumát az ESZSZ Ifjúsági Bizottsága Brüsszelben. A leköszönő elnökség és

Európai Közszolgálati Nap 2026

Az Európai Közszolgálati Napon a hazai közszolgálati munkavállalókat képviselő legnagyobb hazai szövetségként nektek mondunk köszönetet, akik oktattok, neveltek, kutattok, gondoskodtok, működtetitek a közigazgatást, a közgyűjteményeket, és a kulturális és művészeti