Keresés
Close this search box.

A Szolidaritás. hu vendége volt Csóti Csaba

A teljes műsor témájául a napokban kihirdetett 4%-os minimálbér emelés szolgált, melyet Törtei-Takács Kriszta vendégeivel több aspektusból is vizsgált.

A műsor második felében Csóti Csabát kérdezte többek között arról, hogyan értékeli ezt az emelést?

A SZEF elnöke elmondta, ezzel kapcsolatban egészen 2012-ig kell, hogy visszamenjen, hiszen azóta nem vonják be őket konföderációs szinten a tárgyalásba, annak ellenére, hogy a SZEF, mint egy szektorális szövetség a közszféra munkavállalóit tömöríti.

Ez úgy is értelmezhető, hogy az állami munkáltató, nem vonja be a saját alkalmazottai képviselőit.

Hangsúlyozta, a szakszervezetek álláspontja egységes a minimálbér emelés kérdésben, kevésnek tartják a 4%-os emelés.

Elmondta, mélységes meggyőződése az, hogy ennek a kialakult helyzetnek elsődleges felelőse a kormány. A VKF-ben ugyanis nem született formális megállapodás, csak egy többségi állásfoglalás lett kihirdetve. Ezt semmiképp nem nevezhető konszenzusos megállapodásnak.

A beszélgetés során érintették még a Munka Törvénykönyve alól kiszervezett kulturális szféra nehéz helyzetét és a dolgozói szegénység kérdéskörét is.

A teljes interjú visszahallgatható az adás 36:40 percétől IDE  kattintva .

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF oktatás 4. ciklus beszámoló

Lezárult a háromnapos kampányépítő képzésünk, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők átfogó tudást és gyakorlati eszközöket szerezzenek a hatékony kampányok tervezéséhez és lebonyolításához. A képzésen a résztvevők aktívan közreműködtek

Csóti Csaba a Klubrádió Szolidaritás című műsorában

A Klubrádió Szolidaritás című műsorának 2025. május 21-i adásában Csóti Csaba, a SZEF elnöke beszélt a “közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslat kapcsán a SZEF nyilatozatáról, és arról, hogy ez a törvényjavaslat

Zöld átmenet a közszférában – esemény meghívó

A SZEF Zöld Munkacsoportja másfél éve elkötelezetten dolgozik azon, hogy feltárja és kezelje a klímaváltozás összetett – környezeti, gazdasági és társadalmi – hatásait. Célunk, hogy munkahelyi és szakszervezeti szinten hatékony