Keresés
Close this search box.

Tájékoztatás a szociális területen dolgozók bérpótlékáról

2020. február 25-én a a szociális területre vonatkozóan is követelésekkel fellépő Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság (OKSZ) tájékoztatást hallgatott meg dr. Simon Attila Istvántól, a területért felelős helyettes államtitkártól.
Az OKSZ-t az OKSZ ügyvivői tisztségét is betöltő Csóti Csaba SZEF elnök, Szűcs Viktória, BDDSZ elnök, Migács Tibor SZTDSZ elnök és Papp Katalin, mb. KKDSZ elnök képviselet.
A tájékoztatóra hivatalos volt az MKKSZ-SZÁD önálló sztrájkbizottsága két képviselője, Boros Péterné és Köves Ferenc, valamint az MSZ-EDDSZ szakszervezet is.
Utóbbi képviseletét Toma Lajos, a MÖSZ elnöke látta el.
A tájékoztatón a sajtóból ismert információkon túli tájékoztatás nem hangzott el, az OKSZ ügyvivője, az OKSZ előzetes egyeztetése alapján, rögzítette, hogy e tájékoztatást az OKSZ öt tagszervezete nem tekinti a sztrájktárgyalási folyamat részének, a pótlékemelés, a kétségtelen keresetnövekedés mellett, nem ad választ az OKSZ egyetlen sztrájkkövetelésére sem, mely követelések a rendszerszintű bérrendezésre vonatkoznak.

Az OKSZ 4 pontos követelése:

1. A költségvetési törvényben meghatározott közalkalmazotti fizetési osztályok első̋ fizetési fokozatai – a fizetési fokozatokhoz tartozó́ legkisebb szorzószámok megtartásával – emelkedjenek a következőkre:

•    A1-nél 69.000 Ft-ról a minimálbérre,
•    B1-nél 77.000 Ft-ról a garantált bérminimumra
•    F1-nél 122.000 Ft-ról a garantált bérminimum 130%-ára, ami 2019-ben 253.000 Ft, amely egyben legyen a diplomás bérminimum.

2. A köznevelésről szóló́ 2011. évi CXC. törvény 65. § (1) bekezdése szerinti illetményalap számításának vetítési alapja a mindenkori minimálbér legyen.

3. A Kt.tv. 61.§ (1) bek. b) pontjában meghatározott, a Kjt. 69. §-a szerinti illetménypótlék számítási alapja 100%-al emelkedjen.

4. Azon közszolgálati ágazatok esetében, ahol ágazati pótlék (bölcsődei, szociális ágazati összevont, kulturális) került korábban megállapításra, a pótlék összege beszámítódjék az illetménynövekedés, a jubileumi jutalom, valamint egyes bérpótlékok számítási alapjába.

OKSZ Tagszervezetei:

BDDSZ, KKDSZ, PSZ, SZTDSZ, TUDOSZ,

 

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Csóti Csaba a Partizánban

Csóti Csaba, a SZEF elnöke részt vett a Partizán nagyszabású adásfolyamában, amelynek témája a NER 15 éves története volt. A számos szakértőt és változatos szempontokat felvonultató történeti áttekintésben a munkavállalói

Szakszervezeti majális 2025.

Az idei MASZSZ-SZEF közös majális tervezett programja: Helyszín: Emlékkő 10:00: Koszorúzás és beszédek a május 1-jei emlékkőnél. Ezt követően vonulás a Napozórétre A SZEF részéről beszédet mond Csóti Csaba, elnök Helyszín: Napozórét