A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának céljairól, készült: 2017. május 1-re.
Építkezni szeretnénk
A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának céljairól
A XXI. század szintjén törekszünk szolgálni az embereket. Kötelességünk, hogy jólvégezzük a dolgunk és folyamatosan hozzájáruljunk a jól működő, élhető társadalom fejlesztéséhez.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma 70 ezer közszolgálatban dolgozó embert tömörítő 14 szakszervezet szövetsége, tagjaink és ezeknek az ágazatoknak a dolgozói a szó szoros értelmében sóvárognak azután, hogy a saját szakmai tudásuk, tapasztalatuk, emberi igyekezetük szerint jól végezhessék a közszolgálati feladataikat. Ne szervezzék át nyakra-főre, ne olvasszák be, ne vonják össze intézményeiket, ne írják át fölöslegesen ésmeggondolatlanula területükre vonatkozó jogszabályokat! Ne találjanak ki minősítési és előmeneteli rendszereket úgy, hogy se az érintettekkel, se kutató és elemző szakemberekkel, se a szakszervezetekkel nem egyeztetnek, mert az rossz eredményt hoz.Ne írják át a Munka Törvénykönyvét a munkavállalók hátrányára, ne lehetetlenítsék el a sztrájk szervezésének a lehetőségét, ne avatkozzanak szakmai kérdésekbe káros jogszabályi előírásokkal! Ezen intézkedések, és még annyi egyéb megfontolatlan beavatkozás helyett vizsgálatokra, hatástanulmányokra, elemzésekre épülő, ésmindenekelőtt felelős, sokoldalú,érdemi tárgyalások keretében kialakított jó rendre van szükség a társadalom egészének érdekében.
Amire azt mondjuk, „nem ezt akartuk”, aztaz elmúlt években kivétel nélkül bevezette a kormány.Az a minisztériumi kimutatás, ami a 2012 és 2017 között életpálya és bérintézkedésekről készült, az egyértelmű bizonyítja, hogy ami történt az maga a káosz, diszkriminatív és átgondolatlan intézkedések megdöbbentő halmaza. Van ágazat, amelyikben2012-ben történt valamilyen béremelés, van, amelyiknek csak 2017-ben sikerült szerény pótlékot elérnie, mások viszont a mai napig nem „kaptak” semmit. Nulla a béremelésük, már a tízedik éve, illetve kevesebb, mert ez idő alatt megszüntették a 13. havi bért.Azokon a területeken,ahol a szakalkalmazottak valamilyen bérrendezésére sor került, ott a nélkülözhetetlenül fontos adminisztratív, gazdasági, műszaki beosztottak körében semmi nem történt, és ígéret sincs rá, hogy valaha tudomásul veszi az állam, hogy ők is a világon vannak.
Önkényes az életpályák kialakítása is.Sok hibával és nem megnyugtató módon, de sor került az életpálya rendezésére a pedagógusok, a rendvédelmi, és a honvédelmi dolgozók, valamint a Nemzeti Adó- Vámhivatal foglalkoztatottjainak körében.De nincs életpályájuk, azaz a mai viszonyoknak megfelelő minősítési, képzési és előmeneteli rendszerük olyan hatalmas szakterületek dolgozóinak, mint az egészségügy, a szociális szféra, a kultúra, a bíróság és az ügyészség, a bölcsőde, a felsőoktatás, és az egész közigazgatás.Készült ugyan az állami tisztviselők közül a járási és a megyei alkalmazottakra vonatkozó jogállási törvény, amit minisztériumi szinten hajlamosak életpálya-törvénynek nevezni, de az nem felel mega követelményeknek.Ha bárki azt kérdezi, hogy ez miért van így, miért részesült talán 180.000 ember abban a kitüntetésben, hogy rendezték a munkavállalói viszonyait, és miért maradt ki ebből immáron hét éve legalább 450.000 fő, akkor ezt az égadta világon senki nem tudja megmondani, főleg nem a kormány. És nem is tesznek erre kísérletet, mert nincs rá válasz. Ha rákérdezünk, akkor a mellébeszélések végtelen folyamából, igen tömör válasz rajzolódik ki: csak.
Ajelen kritikáját nem akarjuk enyhíteni azzal, hogy bizony történtek, durva és felelőtlen beavatkozások korábbi kormányzatok idején is. Talán nincs érzéke a politikának és a legfelső szintű igazgatásnak Magyarországon ahhoz, hogy az emberi tudást, a sajátos munkavállalói érdekeket és az előrevivő jó szándékokat beépítse az irányításba és a fejlesztésbe. Pedig senki nem azért választja a hivatását, mert abban középszerű akar lenni; azért vállalja, mert szereti azt, és úgy véli, hogy ezen a területen hasznosan szolgálhatja embertársait. A gazdaság tág világában sokan lényegesen kedvezőbb anyagi lehetőségeket remélhetnének, ha elmennénekinnen, de mindeddig ezt azért nem tették meg, mert erre hivatottak, és azért, mert a közszolgálat mindig is átláthatóságot és társadalmi megbecsültséget ígért, és pontosan ez az, ami erőteljesen csökkent az elmúlt időszakban.
Hiába az elhivatottság, a végtelenségig nem fog magas szinten teljesíteni az, akit semmibe vesznek bérintézkedésekkor, jogszabályi változtatások során, intézmény beolvasztáskor,és ettől függetlenül is sértegetnek az újból és újból hangoztatott kormányzati véleménnyel, miszerint „túl nagy az állami szféra, sokan élnek a költségvetés emlőin.”Ez egyébként a tényleges közszolgáltatások esetében egyáltalán nem igaz, viszont annál károsabb. Ez nincs jól. A financiális támogatás visszafogásán túlezek a tények is hozzájárulnak ahhoz, hogy a közoktatás teljesítménye romlott, a szociális ágazat segélyre szorul, a kultúra lángja halványan pislákol.
Mindennek ellenére nem az a célunk, hogy kritizáljunk, hanem hogy végre elkezdjük tervezni az átgondolt, szakszerű, minden érdekeltet bevonó fejlesztést. Nem a politikával szeretnénk tehát foglalkozni, hanem a szakmapolitikával és a munkavállalói léttel, de ezekkel igen határozottan.
„Értetek vagyunk, Nektek dolgozunk és szeretnénk a tudásunkat a Ti számotokra, a Ti véleményetek szerint a legjobban hasznosítani” – mondhatná az orvos, a nővér, a bölcsődei dolgozó, a pedagógus, a köztisztviselő, a rendőr, a katona, a könyvtáros, a színházi ügyelő, a mentős, a szociális munkás, a bírósági, ügyészségi, egyetemi foglalkoztatott. De ez nem megy, ha a feltételek nem megfelelőek, ha három állásban dolgozik az orvos, ha különmunka ésmás jövedelmek után néz a közalkalmazott, hogy tisztességesen meg tudjon élni, akkor ennek megvan a negatív következménye. Becsületesen akarunk dolgozni, de ez tartósan csak megbecsülten lehetséges.
Mindennek érdekében sokat tettünk az elmúlt években, számos hazai és nemzetközi állásfoglalás, pregnánsan megfogalmazott követelés, jogszabályi véleményezés, tárgyalás van mögöttünk. A legfontosabbak természetesen a sztrájkok és demonstrációk voltak.2016 februárjában a Pedagógusok Sztrájkbizottsága tagjaként a Pedagógusok Szakszervezete országos „esernyős” tüntetést szervezett Budapesten, majd áprilisban országos, egész napos sztrájkot tartott. Mindezek hatására úgy tűnt, hogy megerősödtek a sztrájkbizottság tárgyalási pozíciói. A pedagógusokkal egy időben a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is sztrájkot szervezett. A Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete2016-ban 3 sztrájkot hirdetett meg – önkormányzati köztisztviselők, továbbá fenntartótól függetlenül valamennyi a szociális ágazatban dolgozó kolléga 30 %-os keresetnövelése érdekében. Kettőt az önkormányzati köztisztviselők érdekében megtartott. Egyet a szociális ágazatban dolgozó kollégák keresetének emelése érdekében a kormánnyal történt megállapodással zárt. Ennek egyik nagyon fontos eredménye az is, hogy a Szociális Munka Napja munkaszüneti nap lett. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete az elmúlt 3 évben 6 demonstrációt szervezett, volt olyan kultúra napi rendezvény, amelyhez itthon és külföldön 20 városban csatlakoztak.
Összességében elmondhatjuk, hogy a szakszervezetekmunkájának vannak eredményei.Évek óta azért harcoltunk, hogy a minimálbér nettó tartalma érje el a létminimumot, azt az összeget, amiből elemi szinten meg lehet élni. 2018-ra – a már aláírt megállapodás szerint – pontosan ennyi lesz a minimálbér. Minden ágazat közül legutoljára a közgyűjteményi és közművelődési dolgozóknak biztosított a kormány bérpótlékot, ez ugyanannyi, mint amit évekkel ezelőtt csak szükségmegoldásként tagszervezetünk, a fent említett KKDSZ javasolt.Április 12-én került aláírásra – hosszas előkészítés és a jogi akadályok elhárítása után – amunkáltató Állami Egészségügyi Ellátó Központ és az érdekvédelmi szervezetek részéről a több munkáltatós kollektív szerződés.Az aláírók kezdeményezik az aláírt kollektív szerződés kiterjesztését a teljes egészségügyi ágazatra. Az általunk követelteknek megfelelően emelkedtek a közalkalmazotti bértábla életkori sorai és ezen sorok összegei. Részben megmaradt a cafetéria, amit, ha a kormány eredeti szándéka szerint teljes egészében béresítenek, akkor az nagymértékben rontotta volna a munka világának lehetőségeit. Működik a Nemzeti Üdülési Alapítvány,amelytámogatja a nagycsaládosok és egyéb rászorultak üdülését,de ha a szakszervezetek nem védik ezt a szervezetet, feltehetően ebben a formájában ma már nem létezne.
Mindennek ellenére sajnos nem vagyunk, és messzemenőkig nem lehetünk elégedettek,mert azok a követeléseink, melyeket a közszolgálatok szakszerű fejlesztéséért folytatunk, nem igazán eredményesek.Több a kudarc, mint az elért eredmény. Újból és újból abba a falba ütközünk, hogy a politikusok sok pénzbe kerülő, nem szeretett feladatként,talán egyenesen nyűgként tekintenek a társadalmilag fontos közszolgáltatásokra, és csak akkor érzik magunkat elégedettnek, ha valamit a saját, megváltó ötleteik nyomán megváltoztathatnak, avagy fölborogathatnak. A lakosság pedig természetesnek tartja éselvárja, hogy ha baj van, akkor jön a mentő, a tűzoltó, a rendőr, az orvos, hogy az iskolában kiváló oktatás folyik, a múzeumban világszínvonalú kiállítás van, a hajléktalant megóvják a megfagyástól,és így tovább. Hogy mindehhez megfelelően felszerelt épületek, eszközök, fenntartott szervezet és elsősorban feladatait jól ellátni akaró és tudó, tisztességesen megfizetettszakember kell? – erre szinte senki nem gondol. Ez nekünk igen nagy keserűségünk, de mindez nem csak számunkra gond, hanemkárt okoz az egész országnak. A közszolgáltatásoktól teljesen függetlenül is döntő fontosságú lenne annak belátása, hogy a társadalom egészének a fejlesztése fontos és ebben mindenkinek megvan a maga szerepe. Semmi nincs készen és semmi nem független a másiktól. Ha a külföldi beruházó idejön, és azt látja, hogy egy hónap alatt sem sikerül elintéznie azt, amit szerencsésebb országokban egy nap alatt, akkor sürgősen továbbmegy és máshol fekteti be a pénzét.De akkor is, ha a gyerekének iskolai körülményei nem jók, vagy packázik vele az adóhivatal. És ha nincs beruházás, akkor nincs profit, amiből emelni lehetne a bért, így kevesebb a belső fogyasztás, csökken az adóbevétel, emiatt még kevesebb pénz jut a szolgáltatásokra, ésígy tovább, nincs vége az okozati láncolatnak.
Ismételjük: minden összefügg mindennel, és a közszolgáltatások minőségi színvonala az életünknek, a gazdaságunk, a fejlődésünknek meghatározóan fontos tényezője, amit az Európai Unió is szorgalmaz. Nem lehet egy elemet kiemelni, azt éveken keresztül, unos-untalan hangoztatni (mint pl. a rezsicsökkentést) és ezzel a nagy egészben bármit is megoldani. A rendszert csak rendszerszerűen lehet fejleszteni, ez nagyon nehéz és csak együttes gondolkodással,érdemi társadalmi párbeszéddel oldható meg.
Ehhez szeretnénk partnerek lenni.Kiegyensúlyozott és Közösen KialakítottKözszolgálatot akarunk – de a négy „K”-t megtoldhatjuk továbbiakkal is: eztKövetkezetesen Követeljük.
Végre építkezni akarunk!
Földiák András
a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke
(A fenti szöveg a Népszava számára 2017. máj. 1-re készült írás eredeti változata. Ott némileg rövidítve és helyenként más szövegsorrenddel jelent meg a melléklet karakterének megfelelően.
Az alábbi csatolmányban megtalálják a szövegben említett összesítő táblázatot és a Népszava melléklet oldalát is 2017. 04. 28. 16:00 után – Szerk.)
