Keresés
Close this search box.

Köszöntjük a közszolgálati tisztviselőket

 

 

 

 

 

 

 

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) Elnöksége nevében július 1-je, a

KÖZSZOLGÁLATI TISZTVISELŐK NAPJA

alkalmából tisztelettel köszöntjük a Magyarország közigazgatásában dolgozó kormánytisztviselőket, köztisztviselőket, állami tisztviselőket és valamennyi munkavállalót!

Az állampolgárok részéről megnyilvánuló jogos elvárás a magas fokú szakmai felkészültség, az empátia, a lelkiismeretesség és mindenekelőtt az etikus, ügyfélközpontú ügyintézés. E hivatás gyakorlói ennek tudatában végzik mindennapi munkájukat. Tisztában vannak azzal, hogy milyen felelősséget jelent a lakosság, az ügyfelek és az állam szolgálata, a közjó érvényre juttatása. Kevesen tudják, hogy a kormánytisztviselőkre – a versenyszférában dolgozókhoz képest – több mint tizenöt többlet kötelem vonatkozik.

Közigazgatásunk jól szolgálja Magyarország fejlődését. Mindez azonban nem tükröződik e munkát végzők javadalmazásában.  Az utóbbi években romlott a közszolgálatban dolgozók jövedelmi helyzete, hátrányos változások történtek a közhivatalnokok élet- és munkakörülményeiben.

2008. óta bérbefagyasztás sújtja a kormánytisztviselőket. Jelentős részüknek 30-40 %-kal csökkent a reálkeresete, ezért ebben a munkavállalói körben is megjelentek a napi megélhetési gondok.

Helyre kell állítani a „Jogok és kötelezettségek egyensúlyát”.

Közszolgálati hivatásuk felelősségteljes gyakorlásáért a kormánytisztviselőket munkájukhoz méltó társadalmi megbecsülés illeti meg. Szakszervezeti szövetségünk minden lehetséges fórumon képviseli e munkavállalói kör jogos követeléseit.

Ismételten és határozottan felkérjük Magyarország Kormányátmint munkáltatót , hogy a 8. éve befagyasztott közszolgálati illetményeket legalább 30 %-os mértékben növelje! A beígért életpálya modell további halogatása elfogadhatatlan!

Az ünnep alkalmából a magyar közigazgatásban dolgozó valamennyi kormánytisztviselőnek, köztisztviselőnek, állami tisztviselőnek és munkavállalónak szakmai sikereket, jó egészséget és egyéni boldogulást kívánunk!

 

Budapest, 2016. június 29.

                                                                                                            a KSZSZ Elnöksége

 

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF oktatás 4. ciklus beszámoló

Lezárult a háromnapos kampányépítő képzésünk, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők átfogó tudást és gyakorlati eszközöket szerezzenek a hatékony kampányok tervezéséhez és lebonyolításához. A képzésen a résztvevők aktívan közreműködtek

Csóti Csaba a Klubrádió Szolidaritás című műsorában

A Klubrádió Szolidaritás című műsorának 2025. május 21-i adásában Csóti Csaba, a SZEF elnöke beszélt a “közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslat kapcsán a SZEF nyilatozatáról, és arról, hogy ez a törvényjavaslat

Zöld átmenet a közszférában – esemény meghívó

A SZEF Zöld Munkacsoportja másfél éve elkötelezetten dolgozik azon, hogy feltárja és kezelje a klímaváltozás összetett – környezeti, gazdasági és társadalmi – hatásait. Célunk, hogy munkahelyi és szakszervezeti szinten hatékony