Földiák András SZEF elnök Varga László korábbi SZEF elnök búcsúztatóján elhangzott beszéde
2015. december 28-án, a miskolci köztemető ravatalozójában vettünk búcsút Varga László korábbi SZEF elnöktől, aki súlyos betegséget követően váratlanul hunyt el 2015. december 18-án, 62 éves korában.
Hamvasztás utáni búcsúztatóján több százan vettek részt, a SZEF tisztségviselői és tagjai külön busszal és több gépkocsival érkeztek a helyszínre. A búcsúztatón megemlékező beszédet mondott Földiák András SZEF elnök és Pataky Péter volt MSZOSZ elnök is.
Földiák András beszédét itt közöljük:
“Szeptember 18-án állapították meg a betegséget. Aztán jött ennek a nyomasztó, párás, hűvös, szürke decembernek három dátuma: 2015. december 8. 18. és 28. December 8-án volt Laci 62. születésnapja, mi – többen az itt most jelenlévők közül – szokás szerint egy hosszú, nagy értekezleten ültünk és megírtuk születésnapi jókívánságainkat, a már régen kórházban lévő Lacinak. Jó egészséget kívántunk, sajnos ez a kívánságunk nem teljesült. Bekövetkezett december 18-a, szörnyű csapása. És újabb tíz nap múlva itt állunk, hogy búcsúzzunk.
Az ember eltávozása mindég sorsszerű, megvilágítja az adott ember küzdelmeit, törekvéseit és gondjait, az őt körülvevő viszonyokat és azokat a nagy társadalmi igazságtalanságokat, amelyekkel küszködött, de amelyek mindannyiunkat is sújtanak. Pontosabban: amelyekkel mindnyájan sújtjuk egymást.
Amikor fontos közéleti személyiségtől búcsúzunk, mint most is, akkor a közvetlen emberi környezeten túl egy kicsit az ország állapotába is betekintünk, még szélesebb körre, szinte mindanyiunkra érvényesek lesznek ezek a többnyire nagyon nyomasztó felismerések. Igen, ilyenkor egy pillanatra kitekintünk az érdekek, a megalkuvások, a másik embert érdemben nem figyelembe vevő, formális szokásszerűségek sűrű ködéből. Ilyenkor a befejezettség erejétől, a megváltoztathatatlanság irgalmatlan tényétől hirtelen élesebben látunk. Nem tükör által homályosan, hanem színről színre. Lelkiismeret furdalásunk lesz, gyötrő súly nehezedik ránk. Mit mulasztottunk el? Mit kellett volna megbeszélnünk? Miben nem voltunk esetleg mi magunk sem igazságosak vele szemben? És már nem hozhatjuk helyre a hibáinkat, nem pótolhatjuk mulasztásainkat.
Így van ez majdnem minden elmúláskor, de még inkább így van most, amikor Varga Lászlótól, a SZEF volt elnökétől búcsúzunk.
Ez a mai kor pontosan olyan, mint ez a december, nyúlós, alattomos, szürke, jellegtelen és mindenhová bemászik, mindent a hatalmába kerít. Ez a kor nem tudott mit kezdeni azzal a makacs és következetes tisztességgel, ami Laci elidegeníthetetlen sajátja volt. Igen. Tiszta, világos igazságai voltak, amelyeket lehetett látni színről színre, szóról szóra, állításról állításra. Ám a kor homályos tükre – rossz, kopott tükörje – a tiszta fényt is homályosan veri vissza, az élénk telt színeket is elszürkíti. A kontúrokat elmossa, mindent oly töredezetté tesz. Harcolni sem lehet ezzel a mai közállapottal, megküzdeni sem lehet vele, mert az igazsággal nem állít szembe egy másik igazságot, hanem kitér, mellébeszél, udvariasan hajbókol és továbbmegy. A mai nagypolitika közszereplői rezzenéstelen arccal mondják tovább a maguk terméketlen és hamis féligazságaikat, amelyekben nem az a fontos, hogy van benne valami igazság-szerűség is, hanem az, hogy félig hazugság, félig-meddig valóság-hamisítás, igazában félrevezetés, butítás.
Ma nem lehet érdemben, a győzelem valós esélyével felvenni a harcot, szemből szembe megvívni azt, csak küszködni lehet. Ma nem lehet hőssé válni sem, csak őrlődni lehet, és nagyon valószínű, hogy Laci sok mindenen őrlődött, amivel a mai közállapotainkban, szakszervezeti küzdelmeinkben szembesült.
És valljuk be, meglehetősen keveset tudtunk ebben segíteni neki. Biztos vannak a jelenlévők között, és a most nem jelenlévő barátok, rokonok között, akik tudtak tenni valamit. Elismerés a számukra. A többség azonban csak belátásra próbálta rábeszélni, a diplomatikusság fontosságát hangsúlyoztuk és ehhez hasonlóakat…
Tovább kellett volna mennünk. Jó lett volna közös dolgainkat még inkább tisztázni és az igazságainkat határozottabban érvényesíteni. Ne értse félre senki, nem az a célom, hogy vádoljak bárkit is, és nem vádolom magunkat sem. Hatalmas kényszerek között őrlődünk mindnyájan. Csak sajnálom, amit elmulasztottunk és sajnálom, hogy nem a legjobban cselekedtünk. Megint itt állunk egy ravatalnál és látjuk, hogy mit kellett volna okosabban csinálni.
De tegyük hozzá, és nem a megalkuvás, hanem a teljes igazság kedvéért, hogy gondjaink közben azért sok mindent igenis elvégeztünk. És jól végeztünk el.
A fájdalom, és a visszafordíthatatlanság ténye a mulasztások felé fordítja az ember tekintetét, de azért eredményeink is vannak. A szakszervezetek élnek, hatnak, fontos pólusát képezik ennek a megosztott és nehéz helyzetben lévő országnak, és ebben elévülhetetlen érdemei vannak volt elnökünknek. Varga László a Pedagógusok Szakszervezetének országos titkára volt, majd öt évig az elnöke, ezt követően nyolc évig a SZEF elnöke. Ezalatt mindvégig kifejezett, fenntartott, tovább éltetett fontos igazságokat, az emberi életnek, a munka világának, a jogszerű munkahelyi viszonyoknak nélkülözhetetlen értékeit. Megalkuvás nélkül képviselte a tisztességes munka értékét és a munkavállaló érdekeit. Sem a PSZ, sem a SZEF állásfoglalásait, fellépéseit nem homályosította el ez a kor. Mindig következetes és céltudatos volt, a tagok érdekeit szolgálta. Ezeknek a kiállásoknak, küzdelmeknek a részleteit dokumentumok sokasága tanúsítja. Áttekintésük szakmai konferenciának a feladata, nem a mai szomorú napé. Szakmailag is értékelni fogjuk ezt a széleskörű és magas színvonalú munkásságot, eljön annak is az ideje.
Laci! Fájdalommal búcsúzom személyesen is, irodai kollégáid nevében is, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának tisztségviselői, tagszervezetei és tagjai, valamint a Pedagógusok Szakszervezete teljes egésze nevében.
Tisztességed örök példa lesz előttünk, igazságaidat szem előtt tartjuk, értékeidet megőrizzük, továbbvisszük és érvényesítjük.
Nyugodj békében!”
(Miskolc, 2015, december 28. – Földiák András, SZEF elnök)
