A Pedagógus Sztrájkbizottság és a Kormány megállapodása

Január 22-én a Pedagógus Sztrájkbizottságba tömörült szakszervezetek és a Kormány képviselői aláírták a megállapodást.

Január 22-én a Pedagógus Sztrájkbizottságba tömörült szakszervezetek és a Kormány képviselői aláírták a megállapodást.

A megállapodást a Kormány részéről Balog Zoltán EMMI mininszter és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, a szakszervezetk részéről Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezete, Somogyi László az Oktatási Vezetők Szakszervezete és Tóth József a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet részéről írták alá.

Balog Zoltán az aláíráshoz kapcsolódó sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a szerződés azért jelentős, mert a szakszervezetek vállalták a kormánnyal a partneri szerepet, “beszállnak a csónakba, a Klebelsberg nevezetű hajó pedig az iskolák állami fenntartásba vétele felé halad.” Ez azt szolgálja, hogy a gyermekek és a pedagógusok jobb helyzetbe kerüljenek azzal, hogy emelkedik az oktatás színvonala, és a pedagógusok biztonságosabban tudják a szakmai pályafutásukat tervezni.

A miniszter azt mondta, a szakszervezetek a megállapodással megteremtették a bírálat jogát, illetve a befolyásolás és együttműködés lehetőségét. Emlékeztetett arra, a kormány tavaly november végén már megegyezett a munkástanácsok, valamint a zene- és táncművészek szakszervezetének pedagógus tagozatával is. Reményét fejezte ki, hogy más pedagógus-szakszervezetek is belátják, “érdemes együttműködni”. Akikkel eddig megállapodtak, azok a pedagógustársadalom mintegy 90 százalékát képviselik – mondta.

A megállapodásból a miniszter kiemelte a monitoringbizottság megalakulását, amely a közoktatási intézmények állami fenntartásba átadását kíséri figyelemmel. Utalt arra, hogy a szerződésben vállalták egy kollektív szerződés későbbi megkötését is, az ehhez fűződő munkát rövidesen megkezdik.

Balog Zoltán hangsúlyozta: a legfontosabb az oktatás színvonalának emelése, valamint az esélyegyenlőség megteremtése, mert jelenleg a gyermekek 22 százaléka mélyszegénységben él, és esélyeik a kitörésre nem nőnek az oktatás során. Ugyanígy lényeges a pedagógusok megbecsültségének visszaállítása, növelése. Ennek érdekében hamarosan nyilvánosságra hozzák azt a rendeletet, amely új ösztöndíjprogramot indít azoknak, akik tanári szakokra jelentkeznek; ők a minimálbér összegét megközelítő juttatást kaphatnak – jegyezte meg.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke megjegyezte: azért írták alá a megállapodást, mert az lehetőséget ad arra, hogy a közoktatás reformjában ellenőrző szerepet töltsenek be a szakszervezetek. Ez azzal a felelősséggel és feladattal jár, hogy közreadják észrevételeiket, ha pedig problémát látnak, azonnal jelzik – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Balog Zoltán közölte: a pedagógus-életpályamodell bevezetésére, amely 30-40 százalékos béremelésre ad lehetőséget, “ma nagyobb esély van, mint néhány hónappal ezelőtt”. Ha ez mégsem így alakulna a pénzügyi rendszer válsága miatt, akkor mindazokat a pluszfeladatokat, amelyeket az átállás miatt kell a pedagógusoknak elvégezniük, kifizetik nekik.

A miniszter rámutatott: 4-5 milliárd forintos pluszigényt jelent az, hogy a pedagógusok megkapják az eddigi cafetériájukat, amit a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ továbbra is megad nekik. Szólt arról, hogy a tanév végéig fenntartják ezen a téren és nyugdíjügyben is az eddigi állapotokat, mert “senki sem kerülhet rosszabb helyzetbe”.

Szintén kérdésre válaszolva Galló Istvánné elmondta: a megállapodás garancia arra, hogy a pedagógus álláshelyek átszervezések miatti megszűnésének mértékét “nagyon erősen” lehessen mérsékelni. Úgy fogalmazott, szakszervezeti feladat a munkavállalók érdekképviselete, de ebbe beletartozik a kormányzattal való együttműködés is, amellett, hogy mindig is kritikusan szóltak a kormányok közoktatást érintő intézkedéseiről, ha azok nem találkoztak a szakszervezetek véleményével.

Hozzátette: az egész közszférára vonatkozó 20 százalékos bértábla-növelési követelésről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács pénteken tárgyal.

Forrás: www.pedagogusok.hu

A megállapodás teljes terjedelmében a csatolmányban olvasható.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF Oktatás Debrecen 1. ciklus 1. nap

“Örülök neki, hogy nagyon sok mindenben megerősített ez az alkalom. Nagyon sok probléma van, amit meg kell oldani, és az a fajta szemlélet, amit ma képviseltetek, az megerősített, hogy jó

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Nem létező szociális párbeszéd

Mára semmi látszata sem maradt annak, hogy a magyar kormány partnerként tekint a szakszervezetekre. Teljesen ignorálják a szociális párbeszéd intézményét. Mind a hat szakszervezeti konföderáció csatlakozott a közös nyilatkozathoz az

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetével egyeztettünk

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) 3 konföderáció képviselőivel egyeztetett a hazai szociális párbeszéd kérdéseiről 2023. szeptember 26-án, Budapesten. A tanácskozáson kiemelt téma volt az állam és a szakszervezetek kapcsolata,