Beszámoló stresszkezelés és munkahelyi jóllét képzésről

Ez a stresszkezelő továbbképzés messze felülmúlta az előzetes elvárásainkat! Minden egyes nap feltöltődve távoztunk, és ez a pozitív energia még napokig velünk maradt. Nehéz szívvel búcsúzunk mind a képzéstől, mind egymástól. Ritka az ilyen inspiráló csapat.

Az oktatás rávilágított, hogy a stresszkezelés mély önismereti munka. Bár a tizenegy különböző korú és élettapasztalatú nőből álló csoportunk nagyrészt ismeretlenként érkezett, pillanatok alatt igazi csapattá kovácsolódtunk össze a feladatok során, ami lenyűgöző energiákat szabadított fel. A képzés dinamikus és személyre szabott vezetése pedig különösen hatékony volt.

Tudással és élményekkel telve tértünk haza. Úgy érezzük, a megosztott tapasztalatoknak és a képző útmutatásának köszönhetően most már több eszközzel is rendelkezünk a stressz kezelésére, amit lépésről lépésre fogunk elsajátítani. Nagyon örülnénk, ha a jövőben is lenne lehetőségünk együtt fejlődni egy következő képzésen.

A képzés a GINOP_PLUSZ-3.2.3-24-2024-00049 azonosító számú, „Kapacitásbővítés a Szakszervezetek Együttműködési Fórumánál” program keretében került megvalósításra.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Kommunikáció és szervezői munka

Április 25-én budapesti helyszínen folytatódott a SZEF oktatási programja. Az előző félévre épülő tudásanyagot a résztvevők haszonérvelési, bizalomépítési tudással bővíthették. A persona modell használatával új, stratégiai megközelítéssel vizsgálták a megszólítani,

CSAKAZÉRTIS MAJÁLIS!

A miénk volt, az is marad! A május 1-i programok hagyománya nagyon messzire nyúlik vissza, egészen a 19. század második feléig. Ilyen komoly hagyományt kötelesség és megtiszteltetés is megőrizni és

Munkavédelem közérthetően

A SZEF tagszervezeteinek egy újabb csoportja ismerkedett alapfokú munkavédelmi ismeretekkel 2026. április 11-én egy tartalmas nap keretében dr. Dudás Katalin jogász segítségével az alapszintű képzés részeként. Az eseményen résztvevők a