A szakszervezeti szövetségek követelései az Európai Unió 2028–2034-es többéves pénzügyi kerete kapcsán

A SZEF és a négy másik magyar szakszervezeti konföderáció egységesen lépett fel az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) felhívására: közösen lépnek fel a Magyar Kormány felé az Európai Unió 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretének (MFF) előkészítése kapcsán, a munkavállalókat támogató európai foglalkoztatás-, szociális és kohéziós politika kialakítása érdekében.

A jelenlegi javaslatok alapján komoly a veszélye annak, hogy a dolgozók és a szakszervezetek hátrányba kerülnek. Úgy tűnik, hogy a szociális támogatások és a kohéziós alapok láthatják a kárát az átalakításoknak! Ennek hatalmas a tétje, hiszen az uniós keret belső szerkezetének kialakításába minden nemzeti kormánynak, így a Magyar Kormánynak is felelősségteljes beleszólása van.

Határozottan felszólítjuk a magyar kormányt, hogy az uniós tárgyalások során képviselje a munkavállalók érdekeit. Közös levelünkben a következőket követeljük:

Maradjon önálló az Európai Szociális Alap (ESZA+) Ez a legfontosabb uniós eszköz a szociális célokra. Aránya nem csökkenhet, és elfogadhatatlan, hogy szociális forrásokat vonjanak el migrációs vagy védelmi kiadásokra.

Uniós pénzt csak tisztességes cégeknek! Vezessenek be olyan szociális feltételeket, amelyek garantálják, hogy csak azok a vállalatok kapjanak támogatást, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalói jogokat, elősegítik a kollektív tárgyalásokat és minőségi munkahelyeket teremtenek.

Erős szociális párbeszédet! A szociális kiadások legalább 1%-át fordítsák a szociális partnerek (szakszervezetek és munkáltatók) kapacitásbővítésére a valós érdekvédelem érdekében.

Igazságos tehermegosztást! A társadalom minden rétege – beleértve a nagyvállalatokat és a leggazdagabbakat is – vegye ki a részét a közös terhekből. A szociális és kohéziós forrásokat pedig növelni kell!

Ahogy Esther Lynch, az ESZSZ főtitkára is fogalmazott: ha egységesek vagyunk, elérhetjük, hogy az uniós források a dolgozókat, a hátrányos helyzetűeket és a felzárkózó régiókat szolgálják.

A szakszervezeti oldal kész a szakmai egyeztetésre a kormánnyal. Együtt kell biztosítanunk, hogy az új EU-költségvetés a társadalmi kohéziót és a munkavállalók biztonságát építse!

A levelek megküldésre kerültek az érintett három miniszter számára.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A kormány késlekedik, de mi nem várunk!

Egyenlő munkáért egyenlő bért! Európa-szerte cserbenhagyják a dolgozó nőket! Az uniós tagállamok túlnyomó többsége – köztük Magyarország is – elmulasztotta a bérátláthatósági irányelv nemzeti jogba történő átültetésének vasárnapi határidejét. Az

Nyílt levél a foglalkoztatáspolitikáért

Nyílt levél A foglalkoztatáspolitika hosszabb távon nem maradhat önálló, felelős kormányzati képviselet nélkül   A Munkástanácsok Országos Szövetsége (Munkástanácsok) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) aggodalommal vették tudomásul, hogy az