Beszámoló a Eurofound által szervezett webinárról
Habár az Európai Unió deklarált célja, hogy 2050-re teljesen klímasemleges lesz, az utóbbi időben felerősödtek azok a hangok, amik több oldalról megkérdőjelezik ezt: vannak, akik azt kritizálják, az átállás nem elég gyors, amire az utóbbi évek extrém időjárási eseményei és az idén is már tapasztalt hőhullámok is rámutatnak; míg mások az igazságos átmenet hiányát emelik ki a folyamatban. Utóbbira jó példa, hogy a koronavírus-pandémia óta megerősödött megélhetési válságot sok esetben tovább erősítik a különböző „zöld” intézkedések. Sokan hangsúlyozzák annak veszélyét is, hogy Európa elveszítheti globális versenyképességét olyan szereplőkkel szemben, akiket kevésbé korlátoznak környezeti előírások.
A Eurofound július 4-én szervezett, élőben közvetített webinárja ebben a kontextusban járta körül azt a kérdést, hogy veszélyben van-e Európa zöld átállása. Az eseményen Maria Jepsen (a Eurofound igazgatóhelyettese) és Riyong Kim (az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) fenntartható átállásért felelős részlegének igazgatója) fejtették ki álláspontjukat és válaszoltak a hallgatóság kérdéseire.
A webinar során elhangzott fő állítások, számunkra fontos elemek a következők voltak:
- A felmérések szerint az EU állampolgárai összességében egyetértenek azzal, hogy sürgős átállásra van szükség (90% egyetért a klímasemlegesség 2050-es céljával, 60% szerint fel kéne gyorsítani az átállást). Az EEA legújabb jelentése szerint azonban rosszul állunk a kitűzött célok teljesítése szempontjából.
- Bár általánosságban nagy az átmenet támogatottsága, a konkrét intézkedések szintjén már több a bizalmatlanság/félelem/ellenállás. Ennek okai sokrétűek, az előadók elsősorban a következőket emelték ki: az emberek félnek egyrészt azért, mert a korábbi átállásokkal kapcsolatban sok országban nagyon rosszak a tapasztalatok (pl. rendszerváltások Kelet-Közép-Európában és az ott hátrahagyott dolgozók – ezt nem kellene most megismételni). Félnek emellett az átmenet rájuk háruló költségei miatt, bizalmatlanok a hatóságokkal, általánosságban félnek a változástól, illetve sok régióban kulturális okok is meghatározóak, például ragaszkodás bizonyos iparágakhoz, amelyeknek nagy a közösségszervező ereje (pl. bányászat).
- Kiemelendő még a politikai polarizáció szerepe is – a klímaváltozásról való párbeszéd hiányzik, ez is a politikai polarizáltság áldozata lett.
- Az előadók kiemelték azt is, hogy igazságos átállás fogalma általában tisztázatlan, kérdések merülnek fel a „just” szó használata kapcsán is („just do it” kontextusban értik a nem anyanyelvi beszélők sokszor a szót), illetve általánosságban nincs még elterjedve ez a fogalom/elmélet, illetve túlságosan komplex.
- Kiemelten fontos lenne az igazságosságot különböző dimenziókban meghatározni: elosztási/eloszlási költségek-hasznok tekintetében, procedurális értelemben, vagyis egyenlő részvétel az átállásról történő döntéshozatalban, illetve generációk közötti értelemben (a teher eloszlása a jelenlegi és jövőbeli generációk között).
- Ha a fenntarthatóság „társadalmi” és „gazdasági” elemei hiányoznak és csak a környezeti elemre fókuszálunk, nem lehet eredményeket elérni – ezt mutatják a közelmúlt gazdatüntetései is (ha kihagyjuk az érdekelt csoportokat az egyeztetésekből, a folyamatból, akkor erre lehet számítani más területeken is). Ezért is van kiemelt szükség a procedurális igazságosságra is („procedural justice”): az érdekelt feleknek be kell vonódniuk a folyamatokba, a szakpolitikák megalkotásába. Mind a biztonság, mind a méltányosság fontos szempontok a fenntarthatóság mellett – ha nincs meg mindegyik elem, akkor zsigeri, elutasító reakciókra számíthatunk a társadalom jelentős rétegeitől.
- Az egyik előadótól elhangzott a versenyképesség elvesztésével kapcsolatos sajátos gondolat: az emberi erőforrás a termelés alapja, ezért megfelelően kell gondoskodnunk róla. Nem engedhetjük meg magunknak azt, amit más gazdaságok, amelyek nincsenek igazán tekintettel a munkakörülményekre, mivel nálunk nincs akkora népességnövekedés, sőt népességcsökkenés van.
- A klímaváltozás hatásai extrém módon helyhez kötöttek (lesznek), így felerősítik a meglévő egyenlőtlenségeket, mindeközben a munkaerőpiacra gyakorolt hatása az átállásnak is extrém módon helyhez kötött (pl. ott fáj igazán, ahol pl. a bányászat vagy a nehézipar a fő megélhetési forrás, miközben az új, „zöld” munkahelyek várhatóan nem ezeken a területeken születnek). A környezeti hatások, a klímaváltozás hatásai és az átállás/alkalmazkodás esetében is jövedelem-függő egyenlőtlenségek tapasztalhatóak, ezek országok között, regionális szinten, város-vidék összehasonlításban is megnyilvánulnak. Fontos feladat annak kidolgozása, hogy a támogatások a leginkább rászorulókhoz jussanak el.
- Az előrejelzések szerint a munkaerőpiacra gyakorolt hatás egyszerre lokális/regionális, és szélesebb körű is: a munkahelyek megszűnése általában regionális, a létrejövő új munkahelyek eloszlása egyenletesebb. A nettó munkahelyteremtő hatás nagyon korlátozott, nem szignifikáns. A kelet-közép-európai országok vesztesei lehetnek az átalakulásnak, Spanyolország, Franciaország és Olaszország pedig nyerhet. A kedvezőtlen környezeti és klimatikus hatások bizonyos foglalkozások esetében erőteljesebbek, mint a szabadban végzett munka, a mezőgazdaság esetében. Az átmenet munkaminőségre gyakorolt hatása vegyes, további munkaerőpiaci szegmentálódáshoz vezethet. Munkaerőhiány van az átmenethez szükséges feladatok tekintetében, annak ellenére, hogy sok az átképző/továbbképző program.
- Az átmenetet fel kell gyorsítani. A hosszú távú célokat nem szabad szem elől téveszteni: nem lehet csak a rövid távú gazdasági károkra fókuszálni, és a jövőbeli nyereségeket alulértékelni – de kérdés marad, hogy ezt a folyamatot hogy lehet úgy rövidtávon végigvinni, ösztönözni, hogy ne ütközzön széleskörű ellenállásba. Fontos, hogy azok a forgatókönyvek, amelyek azt mutatják be, mi vár ránk, ha nem cselekszünk, minél szélesebb körben ismertté váljanak.
A webinar végén az előadók különböző etikai kérdéseket is feszegettek, például, hogy mi számít „elégséges fogyasztásnak” és ki határozhatja meg, mi az a szint, ami már „elégséges”, ahova csökkenthetjük a jelenlegi fogyasztásunkat? Politikailag rendkívül érzékeny kérdés. Az EEA, mint független intézmény felhívja a figyelmet, hogy ezzel a kérdéssel foglalkoznunk kell, mert a fogyasztás jelenlegi szintje az EU-ban fenntarthatatlan. Fogyasztáscsökkentéssel nyersanyagfüggőségünk is csökkenthető. Felmerült még az is, meddig kerülhető el az az etikai kérdés, hogy az EU zöld átállása közben továbbra is nyersanyagokat von ki a globális délről.
A beszámolót készítették: Villányi Ilona és Veér Zsófia.
A teljes előadás meghallgatható:
