Visegrádi partnerség – ČMKOS Kongresszus

2026. április 24-én, eleget téve V4 partnerünk, a Cseh-Morva Szakszervezetek Szövetsége (ČMKOS) kérésének, Csóti Csaba SZEF elnök és Szűcs Viktória, a SZEF nemzetközi ügyekért felelős alelnöke részt vett a szervezet tisztújító kongresszusa nyilvános ülésén.

Az ülés kezdetén a kongresszusi küldötteket és a meghívott vendégeket Petr Pavel, Csehország köztársasági elnöke köszöntötte. Majd a cseh szociális ügyek minisztere, a kamarák és munkáltatói szervezetek képviselői és más, a cseh közéletben részt vevő személyek fejezték ki a szakszervezetekkel való együttműködés fontosságát, nem egyszer megemlítve a közösen elért szociális eredményeket.

Levélben köszöntötte a kongresszust a cseh külügyminiszter és a tervezetthez képest közbejött parlamenti elfoglaltsága miatt a pénzügyminiszter is. A felszólalók mindegyike hangsúlyozta a tripartit érdekegyeztetés fontosságát, a csehországi életszínvonal emelésének szükségességét, a szakszervezetekkel vállalt partnerség fontosságát.

A jelenlegi szociális kihívásokat Josef Středula, a ČMKOS elnöke mutatta be, előtérbe helyezve a minimálbéremelés, a nemi egyenjogúság és a lakhatás kérdését, továbbá a Csehországon belüli regionális életszínvonalbeli és foglalkoztatási eltérések kiegyenlítése szükségességét.

A tisztújító kongresszus zárt ülése újra választotta a jelenlegi elnököt, továbbá két alelnök került megválasztásra. A sikeres kongresszusnak, illetve a megválasztott tisztségviselőknek a SZEF Szövetségi Iroda hivatalosan is gratulált.

Az eseményen Magyarországról a SZEF-en kívül a MASZSZ és a Liga szakszervezeti szövetségek képviseltették magukat.

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

VKF ülés, 2026. 08. 07.

2026. augusztus 7-én sor került a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF) ülésére, melyen meghívottként Csóti Csaba, a SZEF elnöke is részt vett. Az egyeztetés központi témája a nemzeti

Mindenhol állítsák vissza a tagdíjlevonás lehetőségét!

Két évvel ezelőtt a kormány letiltotta azt a lehetőséget, hogy a közszférában dolgozók szakszervezeti tagdíját a munkáltató automatikusan levonja a fizetésből és továbbítsa a szakszervezeteknek. Ezzel rengeteg felesleges adminisztrációs terhet

Szakszervezeti konföderációk alapvetései

A szakszervezeti konföderációk (Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés – Liga Szakszervezetek – Magyar Szakszervezeti Szövetség – Munkástanácsok Országos Szövetsége – Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) alapvetései a szociális párbeszéddel, a munkaügyi kapcsolatok rendszerével és

Van egy csapatunk!

2020-ban, amikor belevágtunk az oktatási programunk fejlesztésébe, az egyik célunk az volt, hogy évek múltán a program résztvevőiből kerüljenek ki az oktatóink. 2026-ra elértük, hogy közel megduplázódott képzőink száma, akik

Beszámoló a Compass projekt nemzetközi szemináriumáról

A Compass projekt keretében megszervezett nemzetközi szemináriumra 2026. június 29-30. között került sor Brüsszelben. A kétnapos rendezvény központi témája a szakszervezeti képviselők politikai tudatosságának és demokratikus készségeinek megerősítése volt a