Ilyen volt a Csakazértis Majális!

A 2026. évi Május 1-jét a SZEF Budapest Fővárossal együttműködve a Városháza Parkban ünnepelte. A Városligeti Emlékkőnél a MASZSZ-szal közös megemlékezésre 10 órakor került sor, ahol Zlati Róbert és Csóti Csaba, a két szakszervezeti szövetség elnöke mondott beszédet, majd közösen helyezték el a megemlékezés virágait.

A SZEF Majálisán az egyes társadalmi kérdésekről szervezett beszélgetések álltak a középpontban. Így a baloldaliság kérdéseiről a SZEF elnöke mellett Jámbor András, országgyűlési képviselő, baloldali aktivista, Kiss Ambrus, a főváros főigazgatója és Antal Attila politológus fejtette ki gondolatait. A női (nem csak bér-) minimumról Fekete Dorottya (Nők Egymásért Mozgalom), Rédai Dorottya (Labrisz), Csernus Fanni (Amnesty International Magyarország), Iványi Anna (EMMA Egyesület), Süvecz Emese (Magyar Női Alap) osztották meg gondolataikat. A szakszervezeti szervezés “terepen” gyűjtött tapasztalatairól Bigazzi Sára (TDDSZ PTE), Fazekas Ildikó (KIMDSZ), Tóth Tünde (PSZ) beszélgetett. Az inkluzív oktatás lehetséges fejlesztéséről pedig Csabai Lucia (TASZ), Lángné Árvai Ágnes (PSZ) és Bakos László gyógypedagógus fejtették ki elképzeléseiket.
A beszélgetéseket Egri Viktor, Kormos Lili, Selmeci János és Matz-Molnár Krisztina vezette.
A SZEF Majálisát, csakúgy mint a MASZSZ-ét, Karácsony Gergely főpolgármester köszöntötte.

Az esemény elsősorban a SZEF tagszervezet PSZ aktivistáinak köszönhetően került megrendezésre.

A SZEF Majálisáról, csakúgy mint a Budapesten rendezett számos más Majálisról, a Mérce számolt be.

Képek forrása: tagszervezeteink, Budapest Városháza, MASZSZ Facebook-oldalak

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

VKF ülés, 2026. 08. 07.

2026. augusztus 7-én sor került a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF) ülésére, melyen meghívottként Csóti Csaba, a SZEF elnöke is részt vett. Az egyeztetés központi témája a nemzeti

Mindenhol állítsák vissza a tagdíjlevonás lehetőségét!

Két évvel ezelőtt a kormány letiltotta azt a lehetőséget, hogy a közszférában dolgozók szakszervezeti tagdíját a munkáltató automatikusan levonja a fizetésből és továbbítsa a szakszervezeteknek. Ezzel rengeteg felesleges adminisztrációs terhet

Szakszervezeti konföderációk alapvetései

A szakszervezeti konföderációk (Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés – Liga Szakszervezetek – Magyar Szakszervezeti Szövetség – Munkástanácsok Országos Szövetsége – Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) alapvetései a szociális párbeszéddel, a munkaügyi kapcsolatok rendszerével és

Van egy csapatunk!

2020-ban, amikor belevágtunk az oktatási programunk fejlesztésébe, az egyik célunk az volt, hogy évek múltán a program résztvevőiből kerüljenek ki az oktatóink. 2026-ra elértük, hogy közel megduplázódott képzőink száma, akik

Beszámoló a Compass projekt nemzetközi szemináriumáról

A Compass projekt keretében megszervezett nemzetközi szemináriumra 2026. június 29-30. között került sor Brüsszelben. A kétnapos rendezvény központi témája a szakszervezeti képviselők politikai tudatosságának és demokratikus készségeinek megerősítése volt a