VKF ülés, 2026. 08. 07.

2026. augusztus 7-én sor került a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF) ülésére, melyen meghívottként Csóti Csaba, a SZEF elnöke is részt vett.

Az egyeztetés központi témája a nemzeti szintű szociális párbeszéd megújításának strukturális kérdései voltak.

Az ülés végén az SZCSM kérésre a munkaadói és munkavállalói szervezetek megállapodtak abban, hogy kétoldalú egyeztetést folytatnak a nemzeti szintű tripartit érdekegyeztetési rendszer esetleges strukturális átalakításának lehetőségeiről. Ezen az egyeztetésen a szakszervezeti konföderációk szakmai koncepciója, mely az SZCSM előtt is ismert, képezi majd a kétoldalú egyeztetésen a munkavállói oldal közös álláspontját.

A SZEF elnökének kérdésére válaszolva, egyúttal a vonatkozó öt konföderációs kezdeményezésre is reagálva, az SZCSM jelezte, hogy a kormány elkötelezett a közszféra területén a korábbi szakszervezeti tagdíjlevonási lehetőség helyreállítására, az ezzel kapcsolatos kodifikációs munka hamarosan kezdetét veszi.
Miniszter úr a megbeszélésen kiemelte, hogy a kormány elkötelezett a valódi tirpartit érdekegyeztetés helyreállításában. A szociális partnereket nem „biodíszletnek” tekinti, ezért a munka világához kapcsolódó jogszabály tervezetek véleményezésébe érdemi előzetes beleszólást fognak biztosítania a szociális partnerek számára, a nemzeti szintű érdekegyeztetés során is.

A felhasznált kép forrása: Photo by Andrius Budrikas on Unsplash

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Bérkorrekciót követeltek a szociális ágazatban dolgozók

2026. szeptember 18-án tüntetést szervezett tagszervezetünk, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) Budapesten, azonnali, 25%-os bérkorrekciót követelve a szociális ágazat munkavállalói számára. A felhívásra szövetségünk öt további tagszervezete is csatlakozott,

Megjelent a friss bértranszparencia-kutatásunk

Megjelent a Friedrich Ebert Stiftung (FES), az IDEA Intézet és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) közös, átfogó kutatását összegző kiadvány, „Miért fontos a nemek közötti bértranszparencia?” címmel. A jelentés egy

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti