2020. 05.07-ei Ügyvivő Testületi ülés határozatai

38/2020. (V.7.) SZEF ÜT határozat:

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a 102/2020. Korm. rendelet 6. § (4) bekezdésére figyelemmel Papp-Nagy Viktória 2020. március 3. napján benyújtott lemondását – figyelemmel arra, hogy az Ügyvivő Testület döntéshozatali képessége a veszélyhelyzet alatt a lemondás elfogadása mellett is fenntartható – 2020. május 7. napjával tudomásul veszi, amely alapján Papp-Nagy Viktória megbízatása megszünt.

39/2020. (V.7.) SZEF ÜT határozat:

A SZEF Ügyvivő Testülete hivatkozva a 102/2020. (IV. 10) Korm. rendeletben foglaltakra, határozatot hoz arról, hogy a SZEF Ügyvivő Testülete által 26/2020. (IV.02.) sz. alatt hozott határozatát, mely a SZEF XIX. Kongresszusát 2020. május 29-ére határozta meg, hatályon kívül helyezi és a SZEF XIX. kongresszusának időpontját a veszélyhelyzet feloldását követően határozza meg.

40./2020. (V.7.) SZEF ÜT határozat:

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy összhangban a 102/2020. Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésben foglaltakkal, saját hatáskörében külön napirendek keretében dönt a SZEF 2019. évi pénzügyi beszámolóról, a 2019. évi mérlegről és a 2020. évi költségvetésének elfogadásáról.

41/2020. (V.7.) SZEF ÜT határozat:

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy Szűcs Viktória és Toma Lajos a 4. Napirendi ponthoz tartozó, ülésen elhangzott módosító javaslatát támogatják.

42/2020. (V.7.) SZEF ÜT határozat:

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a SZEF 2019. évi gazdálkodásáról szóló egyszerűsített éves beszámoló (mérleg, eredménykimutatás, kiegészítő melléklet), hivatkozással a 102/2020. (IV. 10.) Kormányrendelet 5.§ (1) bekezdésében foglaltakra, 569 472 ezer Ft főösszeggel 8.500 ezer Ft tárgyévi eredménnyel elfogadja.

43/2020. (V.7.) SZEF ÜT határozat:

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a SZEF 2020. évi költségvetési tervének elfogadásáról és a SZEF XIX. kongresszusa elé terjesztéséről szóló 16/2020. (III.4.) sz. SZEF ÜT határozatot és az azt módosító 32/2020. (IV.02.) sz. ÜT határozatot egyaránt úgy módosítja, hogy a költségvetési tervet a jelen előterjesztés mellékletében szereplő változtatások átvezetésével szükséges benyújtani a SZEF XIX. Kongresszusának.

44/2020. (V.7.) SZEF ÜT határozat:

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a SZEF-nek a jelen előterjesztés mellékletét képező 2020. évi költségvetési tervét, hivatkozással a 102/2020. IV.10. Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésében foglaltakra, elfogadja.

45/2020. (V.7.) SZEF ÜT határozat:

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy úgy módosítja a SZEF 33/2020. (IV.02.) sz. ÜT határozatát, hogy a határozat szövegéből törlésre kerüljenek a jubileumi rendezvényre és a koordinációkon keresztül lekérhető támogatásokra vonatkozó tételek.

46/2020. (V.7.) SZEF ÜT határozat:

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy az Orbán Balázs államtitkárnak szánt levelét a módosítási javaslattal együtt elfogadja.

47/2020. (V.7.) SZEF ÜT határozat:

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a SZEF elnöke 2020. április 3 – május 2. között a jelen határozat előterjesztésében szereplő hivatalos nyilatkozatokban, megkeresésekben foglalt követelésekkel egyetért.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Beszámoló a CETUN projekt zárókonferenciájáról

Január 26-án és 27-én Bécs adott otthont a Közép-európai Szakszervezeti Hálózat (CETUN) konferenciájának és projektzáró eseményének. A hálózat az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) koordinálásával és az Európai Unió társfinanszírozásával működik.

Zöld kompetenciák szakszervezeti konferencia

Nemzetközi konferenciának adott helyet Budapest 2026 január 21. és 23. között a szakszervezeti tagok zöld kompetenciái kapcsán. A résztvevő államok között Belgium, Franciaország, Litvánia, Svájc és Svédország szerepelt a házigazda

A női reprodukciós egészség védelme – konferencia

MEGHÍVÓ – A női reprodukciós egészség védelme című konferenciára A női reprodukciós egészség kérdése nemzetközi összehasonlításban Magyarországon is elhanyagolt terület, annak ellenére, hogy egyre több kutatás bizonyítja, hogy a munkavégző

Somogyi Béla – megemlékezés

Meghívó Megemlékezés Somogy Béláról a magyar szociáldemokrata mozgalom kiemelkedő alakjáról, aki a munkásosztály jogaiért és a társadalmi igazságosságért küzdött. Szervezők: Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Politikatudományi Intézet Időpont: 2026. február 17. Program: