Keresés
Close this search box.

ETUI képzés: Európai képzés fiatal szakszervezeti vezetők részére 2019/2020

A 9 hónapos, 3 részes képzés második szakaszához érkeztünk február második felében Brüsszelben. A csapat változatlan maradt, viszont még több vendégelőadóit ismerhettünk meg a hét folyamán.

 

Ha már Brüsszelben voltunk, kaptunk a nyakunkba egy jó nagy adag betekintést az európai döntéshozói mechanizmusba, a különböző szervezetek munkáiba, valamint a szakszervezeti szövetség szakmai és lobbitevékenységébe. Konstatálnunk kellett, hogy nagyon keveset látunk és nagyon keveset tudunk az Európai Unió működéséről, nem beszélve a munkavállalói jogok érvényesüléséről és jó így belelátni ebbe a bürokratikus nagyon fragmentált rendszerbe.

Mindenki számára a hét legérdekesebb napja volt, amikor meglátogattuk a versenyszféra (IndustriAll), valamint a közszféra (EPSU) legnagyobb európai szakszervezeti szövetségeinek irodáit és 1-1 órán keresztül lehetőségünk volt plenáris ülésen részt venni a szervezet vezető tisztségviselőivel, nagyon őszinte válaszokat kapni működésükkel, valamint éppen aktuális témákkal (európai minimálbér) kapcsolatban.

Az előadások, plenáris értekezletek mellett sok munkával a hátunk mögött érkeztünk, hiszen a képzések közötti átmeneti időszakban 4 csoport különböző témákban (nemi egyenlőtlenségek, kollektív szerződések, migráció és szakszervezeti oktatás) végzett kutatást, amit aztán szakértők előtt bemutattunk, elemeztünk. A következő átmeneti időszakban tovább foglalkozunk a témáinkkal és megoldási javaslatokat próbálunk kidolgozni az általunk felvetett kérdésekre.

A hét egyik napját a demokrácia a munkahelyen témakörével töltöttük. Az erős előadás, amely rengeteg hasznos elemet tartalmazott, igazán fontos a hazai szakszervezeti mozgalom életében, ahol tényleg az alapoktól kell felépíteni a demokratikus működést és megtanítani az embereket a felelős részvételre, valamint döntéshozatalra.

 

Minden plenárisülést, valamint témafeldolgozást kooperatív munka tarkított, amikor is előre meghatározott szenáriók szerint kell egy-egy megismert témát feldolgoznunk, kielemeznünk és bemutatnunk; sokszor helyzetgyakorlatok, vagy szónoklatok formájában, ezzel is fejlesztve a kommunikációs képességeinket.

A csoportok folytatják a munkát 2. és 3. képzési hét között is, a korábban kidolgozott feladatukat projekt vagy kampány formájában fejlesztik tovább.

A képzésen a SZEF képviseletében részt vett: Csizmadia Krisztina, Dvorácskó Balázs, Madarász Andrea és Szabó József.

A beszámolót készítette: Dvorácskó Balázs

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,