Keresés
Close this search box.

Bérszövetség a V4 országokban

Bérszövetség a V4 országokban elnevezéssel tartottak ETUI képzést a SZEF és a szlovák KOZ SR együttműködésében 2019.12.04-06 között.

Az első napon a képzés vendége Galgóczi Béla ETUI kutató, aki a Kelet-Nyugat közötti bérszakadékról és a bérfelzárkózás lehetőségéről beszélt a résztvevőknek.

A képzés második napján Csóti Csaba SZEF elnök is előadást tartott a részvevőknek, melyet követően kérdezhettek is a résztvevők, illetve megoszthatták saját tapasztalataikat az elhangzottak kapcsán.

Csóti Csaba előadását azzal kezdte, a bértárgyalások alapját mindig a gazdasági növekedés határozza meg, viszont Magyarországon ennek ellenére is fokozódni látszik a bérszakadék, főleg a közszférában. Az állam, mint munkaadó mindig példaként szolgál egy országon belül. Ebből adódóan, ha az állam rosszul bánik a munkavállókkal a gazdasági szereplők is hasonlóan rosszul fognak. Továbbá elmondta, hogy a bér mindig politikai kérdés is, melyet a kiterjedt államapparátus nagyban befolyásol. Hangsúlyozta még, a partnerség fontosságát munkaadók és szakszervezetek között, valamint a bérek indexálást a minimál bérek emelése során.

A felsorolt problémák megoldását a nemzetállami keretből való kilépésben látja.

A szeminárium résztvevői különböző témájú kérdéseket tettek fel, és vártak állásfoglalást egy-egy ügy kapcsán. De legtöbb esetben az összefogást és a V4 országok szakszervezetinek közös munkáját tartották prioritásnak. Köztük a SZEF elnöke is, aki abban hisz a közös gondolkozás, jövőbeni összefogás, kollektív gondolatok lesznek célravezetők ebben a kérdésben.

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,