Keresés
Close this search box.

Pedagógusok Szakszervezetének tüntetése

November 30-ra tüntetést szervezett a Pedagógus Szakszervezet, a szervezés ideje alatt többen támogatásukról biztosították a szakszervezetet. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság, Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség is közleményben tette egyértelművé támogatását.

Mint ahogy a tűntetésen résztvevő több tízezer ember, akik MTA székháza előtti térről vonultak át a Parlament elé. Ott adta át a PSZ petícióját az EMMI és az ITM államtitkárának, amelyekben többek között 2020. január 1-jétől egyszeri 30 százalékos béremelést, a heti óraszám fokozatos 22 órára való csökkentését, a rugalmas iskolakezdés lehetőségének visszaállítását, illetve a szakképzési törvény bevezetésének egy évvel való elhalasztását és újratárgyalását követelték.

A felszólalók többsége a cél érdekében történő összefogást hangsúlyozta, köztük Csóti Csaba a SZEF elnöke is.

Kedves szülők, nagyszülők, diákok, tisztelt tüntetők! Ne higgyék, hogy csak a pedagógusok béréért jöttünk! Van itt épp elég baj ezen kívül is! – kezdte beszédét Szabó Zsuzsa PSZ elnök/SZEF alelnök, aki arra kérte az oktatási intézményeket, helyezzenek el jól látható helyen fekete esernyőt, és addig ne csukják össze, amíg a követelések nem teljesülnek.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,