4 levél a Miniszterelnökhöz

2019. január 29-én megalakult az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság. Azóta négy levelet intézet a miniszterelnökhöz, kérve: a kormány öt napon belül jelölje ki az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőjét. Megítélésünk szerint ez nem történt meg – helyette az OKSZ megosztására tett kísérleteknek lehettünk tanúi. Alább immár időrendi sorrendben (részben ismét) közreadjuk a leveleket. 

 

 

 

Orbán Viktor miniszterelnök részére

 

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 

 

Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság (OKSZ) nevében először március 20-án fordultam Önhöz. Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár úr által 2019. március 25-én írt válaszlevélben a lényegi kérdésre nem kaptunk választ, a Kormány által kijelölt képviselő személyéről nem tesz említést helyettes államtitkár úr. A levélben foglalt egyéb észrevétel figyelembe vételével április 3-án fordultunk ismételten Miniszterelnök Úrhoz rögzítve, hogy a munkaügyi vitára vonatkozó bejelentésünket mely négy sztrájkkövetelés tekintetében tartjuk fenn.

A levelet, az átvétel igazolásának feltüntetésével mellékelem, az abban foglaltakat nem ismétlem meg.

Sajnálatos módon a levélre a mai napig, április 11-ig nem kaptunk választ.

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 

A munkaügyi vitára vonatkozó bejelentésünket, sztrájkköveteléseinket, valamint a tárgyalások megkezdését a közszolgálat rendkívül kedvezőtlen bérhelyzete és az ez által keletkező társadalmi problémák miatt fontosnak és sürgősnek tartjuk. Ezért ismételten kérjük és szorgalmazzuk a Kormány képviselőjének kijelölését.

Tájékoztatom, hogy ezzel párhuzamosan megkezdjük annak a bírósági keresetnek az előkészítését, melyet a Kormányt képviselő személy kijelölésének elmaradása esetén kénytelenek leszünk benyújtani, és folytatjuk a sztrájk előkészítését.  

 

Budapest, 2019. 04. 11.

 

                                                                                  Köszönti Önt: 

 

Földiák András

az OKSZ ügyvivője

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF Nyugdíjas Tagozatának továbbképzése

Tájékoztató   2022. november 23-án a SZEF Nyugdíjas Szervezete továbbképző konferenciát tartott a Benczúr Hotelben. A rendezvényen neves közgazdász egyetemi tanárok és szociológus tartott előadást a megjelent nyugdíjas szakszervezeti tagoknak.

Júliusi EGSZB vélemények

Az európai társadalmakat már eddig is súlyosan érintette a világjárvány, az ukrán válság pedig egy újabb hatalmas sokkhatás, amelyet leginkább társadalmaink legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő tagjai éreznek meg. Az elkövetkező uniós