A szlovák KOZ SR támogató levele a magyar konföderécióknak

A MaSZSZ, a SZEF, a LIGA, az ÉSZT és MOSZ részére

Tárgy. A KOZ SR támogatja a magyarországi demonstrációkat

 

Kedves Elnökök,

Kedves magyar szakszervezeti barátaink és kollégáink,

 

A Szlovák Köztársaság Szakszervezeti Konföderációja, a KOZ SR részéről, mely Szlovákiában több mint 2 millió munkavállalót képvisel, engedjétek meg, hogy kifejezzük teljes támogatásunkat a „rabszolgatörvény” ellen szervezett demonstrációtokkal és kiemeljük annak fontosságát.

A magyar Munka Törvénykönyvéhez olyan előterjesztés született, hogy az eddigi maximum 250 óra túlórát évi 400 órára emeli, és a referencia időszakot a jelenlegi 1 évről 3 évre terjeszti ki. Ez a munkakörülmények jelentős romlásához és a munkavállalók kizsákmányolásához fog vezetni. Egyetértünk veletek, hogy ez elfogadhatatlan.

Szlovák Köztársaság Szakszervezeti Konföderációja szolidáris veletek és a követeléseitekkel! A valódi, érdemi szociális párbeszédet támogatjuk, és elítéljük azt a módszert, ahogy egy törvénykezési folyamattal ismét visszaéltek Magyarországon.

Tagjaink sok sikert kívánnak nektek ezen a napon, és reméljük, hogy eléritek céljaitokat.

 

Szolidaritással és üdvözlettel!

 

                                                                                                                                                         Marian Magdoško

                                                                                                                                                            Elnök

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Beszámoló a Compass projekt nemzetközi szemináriumáról

A Compass projekt keretében megszervezett nemzetközi szemináriumra 2026. június 29-30. között került sor Brüsszelben. A kétnapos rendezvény központi témája a szakszervezeti képviselők politikai tudatosságának és demokratikus készségeinek megerősítése volt a

Visegrádi partnerség – KOZ SR Kongresszus

2026. június 25-én, eleget téve V4 partnerünk, a Szlovák Köztársaság Szakszervezeteinek Szövetsége (KOZ SR) kérésének, Csóti Csaba SZEF elnök és Szűcs Viktória, a SZEF nemzetközi ügyekért felelős alelnöke részt vett

Fókuszban a fiatal munkavállalók munka-magánélet egyensúlya

Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) Ifjúsági Bizottsági üléséről és tapasztalat cseréjéről Június 16-17. között tartotta tisztségviselő-választó ülését és projekt szemináriumát az ESZSZ Ifjúsági Bizottsága Brüsszelben. A leköszönő elnökség és