Beszéljünk az eredményekről

A Norvég Alap Tisztes munka és háromoldalú párbeszéd című finanszírozási programja keretében megvalósult projektek eredményeiről számoltak be a kedvezményezettek.

A Norvég Alap Tisztes munka és háromoldalú párbeszéd című finanszírozási programja keretében megvalósult projektek eredményeiről számoltak be a kedvezményezettek 2014. november 4-én a Norvég Nagykövetség budai épületében.

A megbeszélést Tove Skarstein budapesti norvég nagykövet nyitotta meg, aki hosszan méltatta a szociális párbeszéd, illetve a tisztes munka agenda fontosságát.

A Tisztes munka és háromoldalú párbeszéd elnevezésű finanszírozási program volt az első a Norvég Alap jelenlegi támogatási időszakában, amely elindult, és az egyetlen, amely kiterjed mind a 16 kedvezményezett államra. A program munkaadói és munkavállalói szervezetek, valamint a Norvég Vállalkozások Szövetsége együttműködésében, a Norvég Alap támogatásával valósult meg. 

Knut Ringstad, az Innovation Norway gazdaságfejlesztési szervezet munkatársa elmondta: a program célja a társadalmi párbeszéd norvég modelljének megismertetése. A hamarosan lezáruló kezdeményezés valódi sikertörténet, és a kétoldalú kapcsolatépítést is segíti. Tove Skarstein közölte: ez a program is mutatja, hogy a norvég alap nem csak az Ökotársról szól. A projekt jó példa arra, hogy milyen fontos társadalmi hozzájárulást érhetnek el egy ilyen programmal – fűzte hozzá.

Magyarországon 5 projekt valósult / valósul meg ebből a forrásból a LIGA Szakszervezetek, a TÖOSZ, az MSZOSZ, az MGYOSZ, illetve a SZEF gondozásában. 

A SZEF DECENT projektjének eredményeiről a csatolmányban olvashat részletesebben.

Forrás: személyes részvétel, ill. MTI

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Elindult a SZEF alapszintű képzése Budapesten is

Elstartolt a SZEF alapszintű szakszervezeti képzése Budapesten is. Célkitűzésünk itt sem más, mint a szakszervezeti aktivisták felvértezése a hatékony szervezéshez és a sikeres munkához szükséges eszközökkel. Az első képzési napot

Munkavédelem a digitalizált világban

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkavédelmi Irányítási Főosztály EU-OSHA Nemzeti Fókuszpontja kampányzáró konferenciáját 2025. október 28-án tartották az NGM József nádor téri, nemrég felújított épületének Pénztártermében. A 2023-2025. évi „Egészséges munkahelyek

Elhunyt dr. Szabó Endre

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mély megrendüléssel tudatja mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy dr. Szabó Endre, a magyar szakszervezeti mozgalom évtizedeken át meghatározó személyisége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) alapítója

Hat év után újra SZEFIT Országos Találkozó

Hosszú és kényszerű szünet után, hat év elteltével végre újra személyesen találkozhatott a SZEFIT közössége! 2025. október 3. és 5. között Balatonföldvár adott otthont a rég várt országos találkozónak, ahol