Keresés
Close this search box.

Egyeztetett a KSZSZ és az LMP

A kormány – a helyettes államtitkári szinttől lefelé – 2014-től hajtson végre húsz százalékos illetményfejlesztést a közigazgatásban.

Az LMP azt kéri, hogy a kormány – a helyettes államtitkári szinttől lefelé – 2014-től hajtson végre húsz százalékos illetményfejlesztést a közigazgatásban – mondta szerdán sajtótájékoztatón Schiffer András azt követően, hogy a párt Budapesten egyeztetett a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségével (KSZSZ).

 

Az LMP társelnöke azt mondta: az átlagos, középfokú végzettséggel rendelkező, 60 év körüli kormánytisztviselők 2008 óta körülbelül húsz százalékos keresetcsökkenést szenvedtek el.

Hozzátette, az LMP szerint a közszférában gyakorlatilag lehetetlenné teszik a szociális párbeszédet, ami megengedhetetlen. Az LMP egy olyan új szabályozást szeretne, amelyik a közhivatalokban is stabillá teszi a szakszervezetek működését – jelentette ki.

Gertsmár Ferenc, a párt önkormányzati ügyvivője arról beszélt, hogy a közszolgálatban dolgozók társadalmi közmegbecsülést kell, hogy élvezzenek, aminek alapja a kiszámítható életpálya. Szintén alapvetés, hogy biztosítani kell számukra a pártatlan és pártsemleges működés lehetőségét – tette hozzá.

Agg Géza, a KSZSZ elnöke azt mondta, hogy a következő időszakban folyamatosan konzultálnak az LMP-vel. Kéréseik közül ő is azt emelte ki, hogy a területen dolgozók egy jelentős részének az elmúlt években körülbelül húsz százalékkal csökkent a reálkeresete, ezért emelést szeretnének. Emellett kérte az általa “selejtesnek” nevezett jogszabályok megváltoztatását, mert mint mondta, bizalomvesztés és méltatlanság címén “statáriális módon ki lehet a munkavállalóinkat penderíteni a munkahelyről”. Végül azt mondta, hogy országos szinten, ágazatilag és helyi szinten is helyre kell állítani a szociális párbeszédet.

 
Forrás: hrportal.hu

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Képzés-fejlesztés a szakszervezeteknél

2024. január 14. és 16. között a belgiumi Gentben tartotta az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) a 3 napos képzés-fejlesztési műhelymunkáját. A közös munka első két napjában elsősorban a képzések tervezése,

Egymástól tanultak oktatási résztvevőink

2025. január 21-én a késő délutáni órákban online találkozott az oktatási programunkban résztvevő több aktivista tapasztalatcserére. Az esemény első felében Tóth Tünde a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke ismertette a szervezetükben