Keresés
Close this search box.

Varga László: a szociális partnerekkel nem egyeztetett a kormány

Az elnök úr az OÉT munkavállalói oldalának soros elnökeként nyilatkozott a konvergenciaprogramról

Az előző évek gyakorlatával ellentétben nem egyeztetett a kormány a konvergenciaprogramról az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói és munkavállalói oldalával, és a szociális partnereket nem is tájékoztatta annak részleteiről – nyilatkozta a SZEF elnöke.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint pénteken küldték el az Európai Bizottságnak és az Európai Tanácsnak az aktualizált konvergenciaprogramot.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke, az OÉT munkavállalói oldalának soros elnöke elmondta: a konvergenciaprogramot nem tárgyalták meg az OÉT-ben, sem plenáris ülésen – mivel a legutóbbi ilyen tanácskozás tavaly december 2-án volt – , sem a tanács illetékes bizottságaiban, és a szociális partnerek tájékoztatást sem kaptak a készülő dokumentumról.

Hangsúlyozta: ez példátlan eset, mivel amióta Magyarország konvergenciaprogramot készít, minden kormány megvitatta azt a munkavállalói és munkaadói érdekképviseletekkel.

A SZEF elnöke emlékeztetett: a jogszabályok szerint a munka világát érintő kormányzati előterjesztésekről a kabinetnek kell kezdeményeznie az egyeztetést a szociális partnerekkel. „Hónapok óta igényeljük, hogy legyen OÉT ülés” – mondta Varga László, hozzáfűzve, hogy az elmúlt 20 évben először fordult elő, hogy egy soros elnöki ciklusban egyáltalán ne legyen plenáris ülés.

Antallfy Gábort, a munkáltatói oldal soros elnökét a távirati irodának nem sikerült elérnie, de Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (ÁFEOSZ) elnöke, az OÉT munkaadói oldalának előző soros elnöke azt mondta: a konvergenciaprogramról nem egyeztettek az OÉT-en semmilyen formában, és információt sem kaptak a dokumentumról.

Hozzáfűzte ugyanakkor: a Széll Kálmán Tervről a kormány ígérete szerint részletesen egyeztetni fognak az OÉT illetékes bizottságaiban, és az első ilyen ülésnek az előkészítése már folyamatban van. Elmondta: amikor a bizottsági szintű tárgyalások megfelelő stádiumba kerülnek, plenáris ülés is lehet a témában.

Forrás: Szakszervezetek.hu

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,