Keresés
Close this search box.

Képviselőből bölcsődei dolgozó – egyhetes akció a BDDSZ és a Poronty közreműködésével

Vajon megél-e egy képviselő egy bölcsődei kisgyermekgondozó fizetéséből? Mit jelent napi közel tíz órában guggolni, hajolgatni, kisgyerekeket kezelni – és képes lesz-e minderre három vállalkozó kedvű politikusunk?

A bölcsőde a legtöbb kisgyerek első szocializációs tere: a kicsik itt tanulnak meg sok olyan mintát, amelyet nagykorukban az életben is követni fognak. Így a bölcsődei dolgozók (csakúgy, mint a tanítók) rendkívül fontos szerepet töltenek be a társadalom formálásában.

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete a 2011. évre vonatkozó bértárgyalások után felajánlott egyfajta cserét a döntéshozóknak, hogy megtapasztalhassák, hogyan lehet a túlzsúfolt intézményekben, naponta több mint 400 kg-ot emelve, hajolva, guggolva, fél életet a szőnyegen töltve, jókedvűen, odaadóan, felelősségteljesen kisgyermekeket nevelni. Mindezért cserébe méltánytalanul alacsony bérezésben részesülni; ebből számlákat fizetni, megélni; fiatalként az életben „elindulni”, gyermeket vállalni, vagy idősebbként támogatni a már kirepült, de életet kezdeni egyedül nem tudó gyermeket.

A Dívány gyerekeseknek szóló blogja, a Poronty (divany.hu/poronty) felkarolta a BDDSZ kezdeményezését, és felhívására három képviselő jelentkezett: Bábi Gabriella (FIDESZ), Ertsey Katalin (LMP), Vörösmarty Attila (FIDESZ). A három politikus vállalta, hogy egy héten keresztül egy-egy bölcsődében fognak teljes munkaidőben tevékenykedni és mindemellett a közalkalmazotti bértábla rájuk vonatkoztatható fizetéséből lesznek kénytelenek vinni háztartásukat, fizetni egyheti rezsijüket, az utazást és bármi felmerülő költségüket.

Portrék

Bábi Gabriella (45) A rutinos politikusi fellépéssel bíró Gabriellától nem áll távol a mostani kihívás: több, mint húsz évig dolgozott kerületi védőnőként Vácon, a deákvári városrészben.Legkisebb gyermeke születését követően már nem a védőnőként, hanem politikusként folytatta, tavaly óta pedig a Parlamentben a Szociális és az Egészségügyi Bizottságok tagja. Férjével és három gyerekével él Sződligeten.
(bővebben a divany.hu/poronty oldalon)

Ertsey Katalin (45) Katalin közel két évtizeden át különböző nonprofit szervezeteket vezetett, majd a vállalati felelősségvállalás (CSR) és üzleti etika területén dolgozott. Tanácsadó cégén belül szintén a fenntarthatósággal és az esélyegyenlőséggel foglalkozott, ezt cserélte 2010-ben parlamenti székére, ahol elsősorban a kisgyermekes nők munkaerőpiaci lehetőségeit igyekszik javítani. Két gyerekével Budapesten él.
(bővebben a divany.hu/poronty oldalon)

Vörösmarty Attila (48) A kecskeméti születésű, a városában sportszeretetéről (is) ismert fiatalos, háromgyermekes édesapa a képviselőtestület Fideszes vezetője. Iskoláit is az alföld közepén, a hírős városban végezte. Műszaki, kereskedelmi végzettséggel dolgozott külföldi tulajdonú cégeknél, majd vállalkozóként tevékenykedett. A legutóbbi választások óta egyéni belvárosi képviselőként, tanácsnoki pozícióban végzi munkáját.
(bővebben a divany.hu/poronty oldalon)

A cserehét 2011. február 21-28 között valósul meg Budapesten, Gödön és Kecskeméten.

Az éredeklődők rendelkezésére áll:

Szűcs Viktória,
BDDSZ

Kuszkó Judit,

Poronty

További információ: http://divany.hu/poronty/2010/12/29/bolcsodei_dolgozok/

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEFIT a Klubrádióban a gyakornokok jogainak védelmében

Eszenyi Ákos, a SZEFIT elnökségi tagja volt a vendége a Klubrádió Szolidaritás című műsorának. Aktivistánk egy, az Európai Parlament elé kerülő gyakornoki irányelv kiterjesztése kapcsán került meghívásra, amely veszélybe sodorhatja

SZEF előadás a Miskolci Egyetemen

Csóti Csaba, a SZEF elnöke 2025. március 11-én a közszféra, az állam és a szakszervezetek összefüggésrendszeréről beszélt a Miskolci Egyetem hallgatóinak.

Nemzetközi Nőnap 2025.

A korábbi évek törekvéseihez hasonlóan az idei Nemzetközi Nőnap alkalmát is arra szeretné felhasználni szervezetünk, hogy olyan témákat emeljen ki, amely a nők egyenjogúsági törekvéseit, és a nőket érő erőszak