Ne tanuljatok, fiatalok, hogy hamarabb nyugdíjba mehessetek?

Azzal, hogy a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásánál a munkaviszonyba nem számít bele a képzési idő, a kormány leértékeli a tudásalapú társadalmat…

Nagy Anna kormányszóvivő tegnap sajtótájékoztatón jelentette be: a kormány döntése nyomán 2011-től a 40 év munkaviszonnyal rendelkező nők kedvezményes nyugdíjba vonulhatnak. A bejelentés és a sajtóban megjelent hírek alapján úgy tudni: a 40 évbe beleszámít a gyermekneveléssel töltött időszak is, vagyis a gyermekgondozással kapcsolatos ellátások ideje (ennek maximuma több gyermek esetén nyolc év), viszont a képzési idő – sem szakiskolai, sem felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) – nem. A kormány becslése szerint nagyjából 18–24 ezer nőt érinthet jövőre a tervezett módosítás.

A SZEF sérelmezi, hogy ez a munkavállalók viszonylag nagy csoportját érintő, fontos döntés a szakszervezetekkel való bárminemű egyeztetés, véleményük kikérése nélkül született, azonban csak remélni lehet, hogy a részletszabályokat rögzítő törvényről már érdemi vita fog folyni az Országos Érdekegyeztető Tanács keretein belül.

Az mindenesetre meglehetősen furcsa, hogy miközben a kormány egyes illetékesei a tudásalapú társadalomról beszélnek, a döntés súlyosan diszkriminálja azokat a nőket, akik a tankötelezettség lejárta után is tovább akarják gyarapítani tudásukat. Miközben az oktatásért felelős államtitkár szerint hazánk a jövőben meg kíván felelni annak az uniós elvárásnak, amely “a felnőtt lakosság negyven százalékának egyetemi végzettséget ír elő, mivel ahhoz, hogy az ország fellendüljön, a társadalmunk alapvető érdeke, hogy sok diplomás legyen” (Forrás: Magyar Hírlap, 2011. november 5.), a kormány inkább azokat hozza kedvezőbb helyzetbe, akik szaktudás nélkül léptek be a munka világába.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a