Lesz leépítés jövőre a közszolgálatban

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén valósnak nevezte a költségvetési köriratban foglalt 5-10 százalékos minisztériumi leépítésről szóló részeket…

Az Országos Érdekegyeztető Tanács 2010. október 22-i ülésén Varga László, a SZEF-elnöke napirend előtt rákérdezett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternél az egyes tárcáknál keringő költségvetési köriratban leírtakra, miszerint a kormány jövőre a minisztériumoknál 5, a háttérintézményeknél pedig 10 százalékos leépítést tervez, ezen felül pedig 5 százalékos általános költségcsökkentést.

Az elnök úr arra is kérte a tárca vezetőt, hogy ennek tisztázása és a 2011. évi közszolgálati bérezési helyzet áttekintése érdekében hívja össze az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülését.

Emlékezetes: az érintett szakszervezetek az Orbán-kormány megalakulása óta immáron háromszor kérték levélben az illetékes minisztert az érdekegyeztető fórum összehívására, azonban eddig reagálás a minisztériumból nem érkezett.

Válaszában Matolcsy György a köriratban foglaltakat igaznak nevezte, s mint mondta, hamarosan összehívják az OKÉT-ot, ahol áttekintik valamennyi, a szakszervezetek által felvetett kérdést.

Korábbi, ehhez kapcsolódó híreink:
Ismételt kérés az OKÉT összehívására, 2010. október 18.
Nem lehet tovább fogyókúráztatni a közszférát, 2010. október 14.
Az OKÉT összehívását kezdeményezik a szakszervezetek, 2010. október 7.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti

Öt konföderáció foglalkoztatáspolitikai javaslatai

Az öt magyar szakszervezeti konföderáció együttműködésének eredményeként 2026. augusztus 19-én az alábbi közös szakmai kezdeményezéseket juttattuk el a Szociális és Családügyi Minisztériumot (SZCSM) vezető miniszter részére: Javaslatok a 2022/2041/EU irányelv

VKF ülés, 2026. 08. 07.

2026. augusztus 7-én sor került a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF) ülésére, melyen meghívottként Csóti Csaba, a SZEF elnöke is részt vett. Az egyeztetés központi témája a nemzeti