Ötvenezren tüntettek Bukarestben

A kormány megszorító intézkedései elleni tiltakozásul ötvenezren vonultak az utcára a román fővárosban…

A tüntetők – akiknek számát mintegy ötvenezerre becsülték – Traian Băsescu román köztársasági elnököt hazugsággal vádolták és a kormány lemondását követelték.

A Victoria tér közepén egy színpadot állítottak fel, a szakszervezeti vezetők innen irányították a tüntetést. A szegények asztalára krumplit és perecet tettek, a gazdagok asztalát kaláccsal, pezsgővel és dinnyével rakták meg.

A kétórásra tervezett tüntetésen részt vett valamennyi nagyobb román szakszervezet és képviseltette magát minden fontosabb ágazat (a CNSLR Frăţia, a Meridian, a Cartel Alfa, az Országos Szakszervezeti Tömb és a Romániai Demokrata Szakszervezetek Konföderációja).

A szakszervezetek vezetői nem értenek egyet a munkavállalók fizetéseinek 25 százalékos, illetve a nyugdíjak 15 százalékos csökkentésével, s kifogásolják a munkatörvénykönyv módosítását, illetve annak a szándéknyilatkozatnak a tartalmát, amit a kormány az IMF-nek írt.

Forrás: HírExtra

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Van egy csapatunk!

2020-ban, amikor belevágtunk az oktatási programunk fejlesztésébe, az egyik célunk az volt, hogy évek múltán a program résztvevőiből kerüljenek ki az oktatóink. 2026-ra elértük, hogy közel megduplázódott képzőink száma, akik

Beszámoló a Compass projekt nemzetközi szemináriumáról

A Compass projekt keretében megszervezett nemzetközi szemináriumra 2026. június 29-30. között került sor Brüsszelben. A kétnapos rendezvény központi témája a szakszervezeti képviselők politikai tudatosságának és demokratikus készségeinek megerősítése volt a

Ősszel ismét indul az alapszintű oktatásunk

Eleged van abból, hogy a munkahelyi problémákra sosem születik valódi megoldás? Úgy érzed, hiába van igazatok, a vezetés nem hallgat meg titeket? A SZEF őszi alapszintű képzésén nem száraz jogszabályokat

Visegrádi partnerség – KOZ SR Kongresszus

2026. június 25-én, eleget téve V4 partnerünk, a Szlovák Köztársaság Szakszervezeteinek Szövetsége (KOZ SR) kérésének, Csóti Csaba SZEF elnök és Szűcs Viktória, a SZEF nemzetközi ügyekért felelős alelnöke részt vett

Fókuszban a fiatal munkavállalók munka-magánélet egyensúlya

Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) Ifjúsági Bizottsági üléséről és tapasztalat cseréjéről Június 16-17. között tartotta tisztségviselő-választó ülését és projekt szemináriumát az ESZSZ Ifjúsági Bizottsága Brüsszelben. A leköszönő elnökség és