Keresés
Close this search box.

SZEF-es népi kezdeményezés a nyugdíjkorhatár emelése ellen

A Kossuth Rádió Krónika című műsorának nyilatkozva Fehér József, a SZEF alelnöke elmondta: a SZEF újratárgyaltatná a nyugdíjkorhatár emelését…

A Kossuth Rádió Krónika című műsorának nyilatkozva Fehér József, a SZEF alelnöke elmondta: a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma az Országos Választási Bizottsághoz benyújtott és hitelesített népi kezdeményezésével azt szeretné elérni, hogy ne emeljék 65 évre a nyugdíjkorhatárt, mivel nem volt érdemi egyeztetés a korhatáremelésről.

A Varga László SZEF-elnök által benyújtott népi kezdeményezést az OVB március 12-i ülésén hagyta jóvá. Ezt követően ötvenezer aláírást kell összegyűjteni ahhoz, hogy az Országgyűlés újratárgyalja a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre emelését, amelyről tavaly döntött a parlament.

Fehér József szerint számos olyan munkakör, olyan foglalkozás van, amelyben elképzelhetetlen, hogy 65 éves korban dolgozzon valaki. Például bölcsődében, óvodában vagy szociális területen, de mondjuk azt, hogy egy mindennap komoly megpróbáltatást elviselő okmányirodában.
Azért kezdeményezik az újratárgyalást, mivel az Országos Érdekegyeztető Tanács rendkívül gyorsan, több szempontot figyelembe sem véve tárgyalták meg a módosítást. A 2009 tavaszán megszavazott törvény szerint 2016-tól folyamatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár, 2027-ben már 65 év lesz.

Forrás: MR1-Kossuth Rádió

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Csóti Csaba a Partizánban

Csóti Csaba, a SZEF elnöke részt vett a Partizán nagyszabású adásfolyamában, amelynek témája a NER 15 éves története volt. A számos szakértőt és változatos szempontokat felvonultató történeti áttekintésben a munkavállalói

Szakszervezeti majális 2025.

Az idei MASZSZ-SZEF közös majális tervezett programja: Helyszín: Emlékkő 10:00: Koszorúzás és beszédek a május 1-jei emlékkőnél. Ezt követően vonulás a Napozórétre A SZEF részéről beszédet mond Csóti Csaba, elnök Helyszín: Napozórét