Mesterséges intelligencia a munkahelyeken – az érdekképviseletek szerepe az AI alkalmazásának alakításában
2026. szeptember 10–11-én Helsinkiben került sor “Az Európai Üzemi Tanácsok munkahelyi mesterséges intelligenciával való együttműködésének főbb kérdései” című workshopra, amelynek középpontjában a mesterséges intelligencia munkahelyi alkalmazása, valamint az Európai Üzemi Tanácsok (EWC-k) és a munkavállalói érdekképviseletek ezzel kapcsolatos lehetőségei és feladatai álltak. A rendezvény egyik alapvető megközelítése az volt, hogy az AI-jal kapcsolatban ma már nem elsősorban azt kell megérteni, hogy mi a mesterséges intelligencia, hanem azt, hogy miként lehet annak munkahelyi alkalmazását megfelelően szabályozni és ellenőrizni.
A workshopon számos iparág és európai nagyvállalat – többek között az AXA, a Renault, a Bosch, a L’Oréal és a Thales – munkavállalói érdekképviselői vettek részt. A szakértői előadások mellett jelentős szerepet kaptak a résztvevők vállalati tapasztalatai, a csoportmunka és az arról folytatott vita, hogy milyen eszközökkel lehet az AI kérdését a vállalati szintű társadalmi párbeszéd részévé tenni.
A szakértői előadások fontos témája volt az EU AI Act, annak alapelvei és munkavállalói szempontú jelentősége. Szó esett többek között az alapvető jogok védelméről, a biztonságról, az etikai követelményekről, valamint a tiltott és magas kockázatúnak minősülő AI-rendszerekről. Kiemelt kérdésként jelent meg az emberi döntéshozatal megőrzése, a „human-in-command” elv, továbbá a diszkrimináció, az algoritmikus torzítások és a hibás vagy félrevezető AI-eredmények megelőzése.
A kétnapos program egyik legfontosabb kérdésköre az volt, hogyan fordíthatók le ezek az elvek konkrét érdekképviseleti jogokra és vállalati megállapodásokra. Az AI-rendszerek munkahelyi bevezetésekor milyen információkhoz kell hozzáférniük a munkavállalói képviselőknek? Milyen adatok és dokumentumok szükségesek ahhoz, hogy ténylegesen megítélhető legyen egy rendszer munkavállalókra gyakorolt hatása? Mikor kell megkezdődnie az információnak és konzultációnak, és hogyan biztosítható, hogy az érdekképviselet ne csak egy már meghozott döntés után értesüljön az AI bevezetéséről? A program ennek megfelelően külön foglalkozott az átláthatósággal, az információs és konzultációs jogokkal, a kockázatok feltérképezésével, a pilotokkal és a folyamatos vállalati szintű társadalmi párbeszéd intézményesítésével.
Kiemelt témát jelentett az adatvédelem, a magánszféra és a munkahelyi megfigyelés is. Az AI-rendszerek egyre nagyobb lehetőséget teremtenek a munkavállalók tevékenységével kapcsolatos adatok gyűjtésére, összekapcsolására és elemzésére. Ezzel párhuzamosan az „igazságos átmenet” kérdése is előtérbe került: hogyan lehet biztosítani, hogy az AI alkalmazásából eredő technológiai változások ne veszélyeztessék indokolatlanul a stabil foglalkoztatást, és a munkavállalók megfelelő képzéshez, átképzéshez és AI-ismeretekhez jussanak. A program a pszichoszociális kockázatokkal, a lekapcsolódáshoz való joggal, valamint az AI-hoz kapcsolódó munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági kérdésekkel is foglalkozott.
A hozzászólások során az AI vállalati alkalmazásának motivációiról is vita alakult ki. A hatékonyság és a termelékenység növelése mellett felmerült egy kritikus szempont: az AI használata a munkavállalók által felhalmozott szakmai és szervezeti tudás digitalizálásának eszközévé is válhat. Amikor a munkavállalók AI-rendszerekkel dolgoznak, promptokat készítenek, javítják azok válaszait vagy saját szakmai tudásukat használják az eredmények pontosítására, egyúttal olyan tudást is közvetíthetnek a rendszerek felé, amely korábban elsősorban az emberekhez és a munkaközösségekhez kötődött. Ez az érdekképviseletek számára új kérdéseket vet fel a tudás feletti rendelkezésről, az adatokról, az átláthatóságról és az AI bevezetésének hosszabb távú foglalkoztatási következményeiről.
A workshopon tágabb kérdések is napirendre kerültek: mennyire megalapozottak az AI-hoz kapcsolódó gazdasági várakozások, beszélhetünk-e technológiai „lufiról”, illetve mit jelenthet a bizalom az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatában. Egy gép iránt alakul-e ki bizalom, vagy valójában azokban az emberekben, szervezetekben, szabályokban és ellenőrzési mechanizmusokban kell bíznunk, amelyek az adott AI-rendszert létrehozzák és működtetik?
A gyakorlati megközelítést erősítette két, már létrejött vállalati megállapodás, az Enel és a Syensqo példájának részletes bemutatása is. Ezek elemzése azt szolgálta, hogy a résztvevők konkrét tapasztalatokat szerezzenek arról, miként válhat az AI a vállalati szintű társadalmi párbeszéd és megállapodások tárgyává.
A workshop egyik legfontosabb következtetése, hogy a mesterséges intelligencia munkahelyi alkalmazása nem pusztán technológiai kérdés. Hatással van a foglalkoztatásra, a munkaszervezésre, a munkavállalói adatok kezelésére, a képzési igényekre, az egészségre és biztonságra, valamint a munkavállalók autonómiájára is. Ezért az érdekképviseletek feladata nem egyszerűen az AI bevezetésének utólagos értékelése. A cél az, hogy a munkavállalók és képviselőik már a technológiai változások tervezésének és bevezetésének folyamatában érdemi szerepet kapjanak, és az AI alkalmazásának keretei megfelelő társadalmi párbeszéd és – ahol lehetséges – megállapodások útján alakuljanak ki.
A beszámolót készítette: Szabó Péter, a T-Net szakszervezet tagja





