Beszámoló az “Így szervezünk mi 2.” online eseményről

Dinamikusan fejlődik a SZEF tagszervezete a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) az ország két pontján is!

A június 10-én tartott “Így szervezünk mi” online bemutató második alkalmán a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) TDDSZ csoportjai is sikereikről számoltak be.

A PTE-n 2025 március végén több mint 60 taggal alakult meg a csoport, fókuszban a bérkérdések és a munkakörülmények javításával. Azóta a taglétszám meghaladta a 240 főt, és a folyamatos akcióiknak köszönhetően már számos kisebb sikert értek el, valamint megkezdődtek a tárgyalások a munkáltatói oldallal a rendezett viszonyok kialakításáért. A feladatokról, kihívásokról és a csoport munkájáról Bigazzi Sára számolt be.

Eközben az SZBK-ban, Koppány Gergő vezetésével, a HUN-REN modellváltás okozta bizonytalanságok sarkallták a dolgozókat a cselekvésre. Itt is robbanásszerű volt a fejlődés: a taglétszám mindössze két hónap alatt 1-ről 37-re nőtt, ami a kollégák rendkívüli aktivitását és elkötelezettségét bizonyítja.

Mindkét példa ékesen mutatja: a kutatásban és a felsőoktatásban dolgozók egyre inkább felismerik az összefogás erejét, és készen állnak arra, hogy közösen lépjenek fel jogaikért és jobb munkakörülményeikért!

 

A beszélgetés visszanézhetőa SZEF youtube-csatornáján erre a linkre kattintva.

Ne maradj le eseményeinkről és képzéseinkről, iratkozz fel a SZEF hírlevelére!

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A női test valósága a munkavédelemben

A SZEF és a Friedrich Ebert Stiftung a tavaszi miskolci eseménye folytatásaként 2026. október 7-én, a budapesti Hotel Benczúrban rendezte meg legújabb konferenciáját a női reprodukciós egészség és a munkavégzés

Értékálló díjazást a közszférában dolgozóknak!

A szakszervezeti konföderációk által elfogadott, a közszféra széttagolt kereseti rendszerének felülvizsgálatára és egy értékálló, kiszámítható díjazási rendszer megteremtésére vonatkozó javaslat elküldésre került az SZCSM miniszterének, a területért felelős államtitkárnak, valamint

Ülésezett az OMB – terítékre került a közszféra is

Az Országos Munkavédelmi Bizottság (OMB) 2026. szeptember 1-ei ülésén a kormányzati oldal bejelentette, hogy a 2023. évben elfogadott, a munkaköri orvosi vizsgálattal és a munkavédelmi oktatással kapcsolatos szabályozás visszavonásra kerül.

A japán közszféra szakszervezete a SZEF-nél

2026. szeptember 25-én, a japán KOMU-ROKYO közszférás szakszervezeti szövetség és partnerszervezete, a JTUC-RENGO általános szakszervezeti szövetség tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a japán fél kérésére került sor, egy