Hosszú és kényszerű szünet után, hat év elteltével végre újra személyesen találkozhatott a SZEFIT közössége!
2025. október 3. és 5. között Balatonföldvár adott otthont a rég várt országos találkozónak, ahol a fókuszban a jövő, a közös cselekvés és a fiatalokat leginkább foglalkoztató kérdések álltak.
Az első nap a megérkezésé és az új kapcsolatok építéséé volt – a kötetlen ismerkedés megalapozta a következő napok intenzív műhelymunkáját.
A szombati napot Csőke Csaba elnök nyitotta meg, majd egy gyors időutazás következett: bemutattuk, honnan indult és hol tart ma a SZEFIT. Áttekintettük a szervezet működését, vezetőit és azt, hogyan lehet aktívan becsatlakozni a munkába. Áttekintettük az elmúlt időszak hazai és nemzetközi eredményeit is, utóbbiakról Golnerits Anna tartott részletes beszámolót, aki az elmúlt egy évben a SZEFIT delegáltjaként vesz aktívan részt a Európai Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Bizottságának a munkájában.
Ezután a találkozó egyik legfontosabb programpontja következett: részletesen kielemeztük annak a kérdőívnek az eredményeit, amelyet nyáron a SZEF tagszervezetek 41 év alatti tagjai töltöttek ki. A válaszokból kiderült, hogy a munka és magánélet egyensúlya, a családra, barátokra és kollégákra fordított idő égető kérdés. A számok egyértelműen megmutatták: fiatal tagjainkat kiemelten foglalkoztatja saját és környezetük mentális egészsége, valamint a lakhatás egyre szorongatóbb problémaköre.
A délutánt már a megoldáskeresésnek szenteltük. Fazekas Ildikó, KIMDSZ alelnök segítségével azt vizsgáltuk, hogyan tudnánk a júniusi stratégiai találkozónk ötleteit hatékonyan megjeleníteni az online térben. Gyorsan felismertük, hogy bár a Munka Törvénykönyvéről rengeteg információ elérhető, a SZEF által képviselt közszolgáltatásban résztvevők speciális foglalkoztatási szabályaival alig foglalkozik valaki. Hatalmas igény van tehát arra, hogy ezeket az ismereteket podcast, rövid videók és egy célzott tudástár formájában eljuttassuk a fiatalokhoz.
Ehhez kapcsolódva visszatértünk a kérdőív legfontosabb témáihoz. Azt vitattuk meg, hol és miben tud a SZEFIT valós, érdemi segítséget nyújtani. Három kulcsterületet jelöltünk ki, ahol a legnagyobb szükség van a cselekvésre: a mentális egészség, a lakhatás és a fiatalok munkajogi ismereteinek bővítése.
A napot egy fontos önreflexióval zártuk: felülvizsgáltuk a tavaly novemberben elfogadott víziónkat. A jelenlévők egyöntetűen megerősítették, hogy az akkori elhatározásunk ma is érvényes, és jó irányba haladunk.
A harmadik napot már teljes egészében a cselekvési terveknek szenteltük. Pontról pontra átbeszéltük, milyen lépéseket teszünk a kijelölt témákban. Egyetértettünk abban, hogy rövid távon elengedhetetlen a saját tudásunk bővítése, hogy azt magabiztosan adhassuk tovább tagjainknak és aktivistáinknak. A lakhatás témájában nemzetközi kitekintést is tervezünk, a mentális egészség területén pedig szakértői segítséget is igénybe veszünk, összegezve a tagszervezeteinknél és munkáltatóinknál már meglévő jó (és rossz) gyakorlatokat. Felosztottuk a kérdőív utóéletével kapcsolatos további feladatokat is.
Mindezekkel egyetlen célunk van: hogy minden fiatal – helyi szinten és országosan is – a lehető legmagasabb szintű támogatást kapja meg a SZEFIT szervezésében. A kijelölt témákhoz kapcsolódóan elsőként közösségi média kampányt tervezünk, melynek részleteit a novemberi elnökségi találkozón véglegesítjük. A munka pedig már el is kezdődött: a feladatok elvégzésére két új, dedikált munkacsoport is alakult.
Az összefoglalót készítette: Csőke Csaba, SZEFIT elnök






