EduDays 25: A szakszervezeti oktatás a demokráciáért

Az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) sikeresen megrendezte az “EduDays 25 for Democracy” című konferenciáját 2025. szeptember 23. és 25. között. A rendezvény központi témája a szakszervezeti oktatás szerepe volt a demokrácia megerősítésében.

A nyitónapon a résztvevők a téma felvezetése mellett egy interaktív “piactér” keretében osztották meg egymással bevált gyakorlataikat. Örömünkre szolgált, hogy a holland és a belga partnerink is teljesen hasonló tematikában végzik az alapképzéseket, mint a SZEF.
A második nap panelbeszélgetések keretében kerestünk közös megoldásokat a szélsőjobb, valamint az agresszív “tiktok politika” okozta kihívásokra, amely minden európai országot és szervezetet komolyan érintenek. A program részeként az Európai Munkaügyi Hatóság (ELA) irodájában egy panelbeszélgetésre is sor került, amely a demokrácia digitális korban történő megerősítését vizsgálta a szakszervezeti oktatáson keresztül. Az ELA segít az uniós országoknak javítani az együttműködésüket, koordinálja a közös ellenőrzéseket, elemzéseket és kockázatértékelést végez a határokon átnyúló munkaerő-mobilitás kérdéseivel kapcsolatban, és közvetítő szerepet tölt be az uniós országok között felmerülő viták rendezése érdekében.

A konferencia utolsó napjának fókuszában a mesterséges intelligencia oktatásra és demokráciára gyakorolt hatása állt. A program során a résztvevők workshopokon dolgozták ki a jövőbeli munkaprogram irányait. A konferencia lehetőséget teremtett a szakszervezeti oktatási központok és iskolák bemutatkozására is.

A beszámolót késíztette: Dvorácskó Balázs, a SZEF szervezési titkára

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A közszolgáltatások értékelése Magyarországon

Előadás és vita a közszolgáltatások hazai értékeléséről szóló kutatás kapcsán A Policy Solutions ez év tavaszán elkészítette a hazai közszolgáltatásokkal kapcsolatos állampolgári elégedettség- és megítélés vizsgálatát. Az elmúlt másfél évtizedben

Őszi alapszintű képzésünk Pécsett folytatódott

2025. szeptember 27-én folytatódott az őszi alapszintű képzési sorozatunk Pécsett. A baranyai és somogyi oktatásban, és felsőoktatásban dolgozó kollégák kis csoportja nagyon hatékonyan vetette bele magát a szervező modell elsajátításába.

Nyilatkozat az Idősek Világnapja alkalmából

Október elseje 1990. óta az Idősek Világnapja. Az ENSZ Közgyűlése annak érdekében jelölte meg ezt a napot a témának, hogy az időseket érintő kérdésekre felhívják a figyelmet, melyek a teljes