A szakszervezeti mozgalom ereje a tagok aktív részvételén és a képzett vezetőkön múlik. Az ETUI (Európai Szakszervezeti Intézet) Women Empowerment in Trade Unions képzése kiemelten fontos szerepet játszik abban, hogy a női szakszervezeti aktivisták megerősödjenek, és hatékonyan képviselhessék a munkavállalók érdekeit. A következőkben beszámolok a 2024 októbere és 2025 januárja között zajlott, négyrészes képzésen szerzett tapasztalataimról.
A program során olyan kulcsfontosságú készségek és kompetenciák kerültek előtérbe, amelyeket a résztvevők maguk is kiemelten fejlesztendőnek tartottak. Többek között azt vizsgáltuk, mit jelent és hogyan lehet hatékonyan beszédet mondani mások előtt, hogyan működik a látható és láthatatlan hatalom a szakszervezetekben és munkahelyeken, milyen szerepe van a mentorálásnak, valamint hogyan alkalmazhatók eltérő vezetési stílusok különböző helyzetekben. Foglalkoztunk tárgyalási technikákkal, az esélyegyenlőség kérdésével és mérési lehetőségeivel, illetve a nemi alapú erőszak és zaklatás problémáival is, mind a szervezeteken belül, mind a munkahelyeken.
A képzés jól strukturált volt, interaktív módszereket alkalmazott, és három, nagy tapasztalattal rendelkező tréner vezette, akik közül ketten Angliában és Franciaországban jelentős szakszervezetek vezetői voltak. A vendégelőadók, köztük Sophie Binet (CGT elnök), Judith Kirton-Darling (industriAll Europe főtitkárhelyettese) és Livia Spera (ETF főtitkára), inspiráló példát mutattak a sikeres női szakszervezeti vezetésről.
Az egyik legmegdöbbentőbb tapasztalat számomra a résztvevők ereje volt. Huszonketten érkeztünk tíz különböző országból, és személyiségünk, nézőpontjaink, reflexióink mind új színt vittek a beszélgetésekbe. Az együtt töltött idő bajtársias, mégis sokszínű és inspiráló légkört teremtett, ahol mindenki aktívan hozzátett valamit a közös párbeszédhez. A képzés nyelveit – angolt, franciát és litvánt – négy tolmács segítette, így valóban sokszólamú, gazdag diskurzus bontakozhatott ki.
Elég hamar elkezdtem irigykedni – nem csupán a nyugat-, észak-, vagy dél-európai kollégák által képviselt erős szakszervezeti szervezettség és infrastruktúra miatt, hanem amiatt is, hogy ezekben az országokban a szakszervezetek nemcsak a munkahelyi világban játszanak kulcsszerepet, hanem a társadalmi értékek aktív formálásában is.
Akkor vált igazán világossá számomra, hogy mi, kelet-európaiak mennyire más háttérből érkezünk. Ahogy ott ültünk a litván kollégákkal és magyar társammal, szinte tapintható volt a különbség. Nemcsak azért, mert a jóléti államok szakszervezeti hagyományainak öröksége nálunk sokszor inkább akadályt jelent, mint kapaszkodót, vagy mert nálunk még az alapvető meggyőző munkát is el kell végezni: elhitetni az emberekkel, hogy közösen képesek vagyunk cselekedni, ellenállni, változtatni. Hanem azért is, mert félperifériás országokban mindig más feltételek és jogi keretek között kell működnünk. Nem feltétlenül kevesebb eszközzel, de másfajta kihívásokkal. A kevesebb erőforrás viszont még inkább azzal a kényszerrel jár, hogy csak együtt, közösségként lehetünk hatékonyak.
Az egyik legmeghatóbb pillanat számomra az volt, amikor ezt megfogalmaztam a többiek előtt, és a litván tolmács kijött a kabinjából, hogy személyesen is megköszönje a hozzászólásomat. A képzést segítő kolléga megindító reakciója is azt mutatta, hogy a közös problémák megfogalmazása és a szolidaritás kifejezése mennyire fontos.
A eseménysorozaton szerzett tudás és tapasztalatok megerősítettek abban, hogy a szakszervezetek kulcsszerepet játszanak a társadalmi igazságosság megteremtésében. Arra biztatom a szakszervezeti tagokat, hogy aktívan vegyenek részt a szakszervezeti munkában, támogassák a női vezetőket, és közösen küzdjünk a méltányos munkahelyekért és a jobb jövőért!
A beszámolót készítette: Bigazzi Sára, a SZEF delegáltja, a TDDSZ elnökségi tagja
