Dánia és Svédország a minimálbér-irányelv elleni támadása veszélyezteti a szociális Európát

Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) határozottan támogatja az EU megfelelő minimálbérekről szóló irányelvét, és élesen ellenzi a Dánia és Svédország által benyújtott, az irányelv megsemmisítésére irányuló keresetet. Utóbbit egy 51 oldalas beadványban juttatta el az Európai Bíróságának.

A SZEF mint az ESZSZ tagszervezete a következő érveket tartja fontosnak kiemelni:
A szociális igazságosságért, és a dolgozói szegénység elleni küzdelem:
– Az ESZSZ szerint az irányelv kulcsfontosságú eszköz a dolgozói szegénység csökkentésére és a szociális igazságosság előmozdítására az EU-ban.
– Hangsúlyozzák, hogy a megfelelő minimálbérek alapvető fontosságúak a tisztességes megélhetés biztosításához minden munkavállaló számára.

A kollektív bértárgyalások támogatása:
– Az ESZSZ cáfolja azt az állítást, hogy az irányelv aláássa a kollektív bértárgyalásokat. Éppen ellenkezőleg, hangsúlyozzák, hogy az irányelv célja a kollektív bértárgyalások ösztönzése és megerősítése.
– Szerintük az irányelv minimális követelményeket állapít meg, amelyek biztosítják, hogy a kollektív bértárgyalások eredményei megfelelőek legyenek.

Az EU hatásköre:
– Az ESZSZ úgy véli, hogy az EU-nak van hatásköre arra, hogy kereteket állítson fel a minimálbérek megfelelőségének biztosítására.
– Hangsúlyozzák, hogy az irányelv nem ír elő egységes európai minimálbért, hanem a tagállamok számára biztosít keretet a nemzeti minimálbéreik felülvizsgálatához és javításához.

A “szociális dömping” elleni védekezés:
– Az ESZSZ azt is hangsúlyozta, hogy ez az irányelv segít a “szociális dömping” elkerülésében. Vagyis megakadályozza, hogy egyes cégek azért csökkentsék a béreket, hogy versenyelőnyre tegyenek szert.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Hat év után újra SZEFIT Országos Találkozó

Hosszú és kényszerű szünet után, hat év elteltével végre újra személyesen találkozhatott a SZEFIT közössége! 2025. október 3. és 5. között Balatonföldvár adott otthont a rég várt országos találkozónak, ahol

SZEF alapszintű képzés 2. nap Pécs

2025. október 18-án Pécsen folytatták a közös tanulást TDDSZ-es és PSZ-es kollégáink! A kis csapat töretlen lelkesedéssel vetette bele magát a munkába és szervezési eszköztára bővítésébe. Kívánjuk, hogy a tanultakat