Keresés
Close this search box.

Nyugdíjreform kell, nem csak adomány!

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET), melynek a SZEF Nyugdíjas Választmánya is tagja készített egy közleményt. Ebben aggályaikat fejezik ki a 13. havi nyugdíj visszaépítésével kapcsolatban, aminek első részletét a napokban kezdi meg folyósítani a kormány.

Mint írják: „örömmel fogadnak minden fillért, ami javítja a megélhetésüket, de az egyheti ellátásnak megfelelő összeg, nem pótolja az utóbbi tíz évben tőlünk elvett százmilliárdokat.”

A NYUSZET tagszervezetei és szakértői már megkezdték a kidolgozását egy 2023-tól bevezethető, igazságos és szolidáris nyugdíjrendszernek is.

Nyugdíjreform kell, nem csak adomány!

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) tagjai is örömmel fogadnak minden fillért, ami javítja a megélhetésüket, de az egyheti ellátásnak megfelelő összeg – amelynek szétosztását ezen a héten kezdi meg a kormány – nem pótolja az utóbbi tíz évben tőlünk elvett százmilliárdokat. A teljesen rugalmatlan nyugdíjszabályok 2011-es bevezetése óta ugyanis a kormány legalább 25 százaléknyi nyugdíjemelést nem adott meg az idős embereknek, amivel a nyugdíjszerű ellátásokban részesülőkkel együtt két és félmillió magyar – 79 százalékban öregségi nyugdíjas – elszegényedéséhez járult hozzá. Miközben a többi fejlett országhoz hasonlóan a magyar társadalom is öregszik, a nyugdíjak kifizetésére 2011-ben még a GDP 11,2 százalékát fordította a kormány, 2019-ben azonban már csak 8,3 százalékát. A KSH szerint 2010-ben 26 ezer, 2019-ben pedig már majdnem 270 ezer idős ember tartozott a legalacsonyabb jövedelmi tizedbe. Idén januártól az átlagos nyugdíj összege 148 450 forint, majdnem 1,4 millióan ennél kevesebb pénzből élnek, miközben növekszik a milliós ellátásban részesülők száma.

A nyugdíjasok nem kérnek többé ebből az igazságtalan nyugdíjrendszerből! A NYUSZET tagszervezetei és szakértői megkezdték egy 2023-tól bevezethető, igazságos és szolidáris nyugdíjrendszer kidolgozását. A tervek között szerepel a fogyasztói árak emelkedése mellett a nettó bérnövekedést is tartalmazó vegyes indexálás visszaállítása az éves nyugdíjemeléseknél és a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének újbóli megteremtése. A több kérdésben alternatívákat felvázoló dokumentumot tagságunk körében vitára bocsátottuk, a javaslatot a vélemények összegzése után véglegesítjük és a tervek szerint március vége előtt a nyilvánosság elé tárjuk.

Ezzel párhuzamosan dolgozik a NYUSZET a 65 év felettiek jogait rögzítő idősügyi törvény összeállításán is.

 

 

Budapest, 2021. február 9.

 

Gúr Nándor                                                                                       Juhász László

a NYUSZET soros elnöke                                                           a NYUSZET korábbi soros elnöke

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,