Szavazás az Európai Szakszervezeti Szövetségben a tisztességes minimálbérről

Lezárult az a szavazás, melyben az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) tagjai őszinte és nyílt vitát követően mondtak véleményt arról, hogy támogatnák-e egy EU irányelv bevezetését a tisztességes minimálbérekről.

 A szavazáson 87 európai nemzeti konföderáció – köztük a SZEF is -, és 10 európai ágazati szakszervezeti szövetség vett részt. A tagszakszervezetek döntő többsége, (85 %) igennel szavazott, azaz szeretné, ha lenne egy ilyen európai uniós irányelv.

A SZEF Ügyvivő Testületének határozata alapján a SZEF is támogatta ezt a döntést.
Ursula von der Leyen bizottsági elnök ígéretet tett arra, hogy 100 napon belül javaslatot terjeszt elő „annak biztosítására, hogy az Unióban minden dolgozónak tisztességes minimálbére legyen”.

Az ETUC felhívja az Európai Bizottság figyelmét, hogy terjesszen elő egy irányelvet, amely biztosítja, hogy a tagállamok nem állapíthatnak meg olyan törvényben előírt minimálbért, mely a mediánbér 60, és az átlagbér 50 %-át nem éri el. Az irányelv továbbá nem tenné lehetővé, hogy a munkáltatók kevesebb bért adjanak, mint a megállapított törvényi minimálbér, és biztosítaná, hogy minden tagállamban garantálják a kollektív tárgyalásokhoz való jogot.

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Kommunikáció és szervezői munka

Április 25-én budapesti helyszínen folytatódott a SZEF oktatási programja. Az előző félévre épülő tudásanyagot a résztvevők haszonérvelési, bizalomépítési tudással bővíthették. A persona modell használatával új, stratégiai megközelítéssel vizsgálták a megszólítani,

CSAKAZÉRTIS MAJÁLIS!

A miénk volt, az is marad! A május 1-i programok hagyománya nagyon messzire nyúlik vissza, egészen a 19. század második feléig. Ilyen komoly hagyományt kötelesség és megtiszteltetés is megőrizni és

Munkavédelem közérthetően

A SZEF tagszervezeteinek egy újabb csoportja ismerkedett alapfokú munkavédelmi ismeretekkel 2026. április 11-én egy tartalmas nap keretében dr. Dudás Katalin jogász segítségével az alapszintű képzés részeként. Az eseményen résztvevők a