2020.02.04-ei Ügyvivő Testületi ülés határozatai

1/2020. (II.04) SZEF ÜT határozat:

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a SZEF 2020. évi rendes kongresszusát a SZEF elnöke 2020. április 24. napjára hívja össze.

2/2020. (II.04) SZEF ÜT határozat:

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot, hoz arról, hogy a mai Ügyvivő Testületi ülés 2. napirendi pontjához előzetesen kiküldött határozati javaslat szövegét. Az első mondat végén kiegészíti egy határidő meghatározásával, mely 2020. március 20-a, így az első mondat a következőképpen hangzik: A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a SZEF 2020. évi rendes Kongresszusához kapcsolódóan felkéri a Mandátum megállapító bizottságot, hogy a SZEF minden tagszervezeténél végezze el a szakszervezeti létszámadatok ellenőrzését és ezek alapján a mandátum számok megállapítását 2020 március 20-áig.

3/2020. (II.04) SZEF ÜT határozat

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a jelen határozati javaslatban említett adatlapot a 3. ponton módosítja, a következőképpen:

„A fentiekben közölt taglétszám Alapszabály szerinti igazolásához az alábbi dokumentumokat (ágazati szakszervezet esetén: MÁK lista, egyéni befizetések listája, elektronikus tagnyilvántartó rendszer, szakszervezeti szövetség esetén: banki átutalási, illetve pénztári befizetési bizonylat) tudjuk bemutatni vagy átadni.

4/2020. (II.04) SZEF ÜT határozat

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy az eredetileg kiküldött 2. napirendi pont módosított szövegét és a hozzátartozó adatlapot elfogadja.

1. A SZEF OKÉT támogatásának terhére történő tagszervezeti támogatás keretösszege a 2020. évben 14 millió Ft, mely összeg a tagszervezetek létszámára vetített 1,7-es szorzószám alkalmazásával kerül szétosztásra.
2. A SZEF a tagszervezeti tisztségviselők számára szervezett szakszervezeti képzések keretösszege a 2020. év vonatkozásában 5,75 millió Ft, mely keretösszeg fel nem használása esetén a SZEF Ügyvivő Testületének határozatot kell hoznia arról, hogy a pénzmaradvány a SZEF tartalékalapját növeli vagy a 2021. évi költségvetés tervezése során a 2021. évi képzési költségek tervezéséhez kell felhasználni.
3. A SZEF ifjúsági szervezetének, a SZEFIT-nek programok rendezését lehetővé tevő támogatására a 2020. év vonatkozásában a keretösszeg 4 millió Ft mely keretösszeg fel nem használása esetén a SZEF Ügyvivő Testületének határozatot kell hoznia arról, hogy a pénzmaradvány a SZEF tartalékalapját növeli vagy a 2021. évi költségvetés tervezése során a 2021. évi SZEFIT programok költségeinek tervezéséhez kell felhasználni.
4. A SZEF koordinációk számára a 2020. évi költségvetésben 3 millió Ft-os keretösszeget kell biztosítani arra a célra, hogy a koordinációk által benyújtott részletes és előzetes költségvetés alapján az egyes koordinációkon keresztül a tagszervezeti akciók részleges pénzügyi támogatására lehetőség nyíljon abban az esetben, ha a koordinációban résztvevő szervezetek többsége aktív támogatást nyújt a támogatni kívánt szervezet akciójához. A tervezett keretösszeg fel nem használása esetén a SZEF Ügyvivő Testületének határozatot kell hoznia arról, hogy a pénzmaradvány a SZEF tartalékalapját növeli vagy a 2021. évi költségvetés tervezése során a 2021. évi koordinációk működésének biztosításához kell felhasználni.
5. A SZEF 2020. évi költségvetésének tervezése során érvényesíteni kell azt az elképzelést, mely szerint a SZEF tisztségviselői közül az alelnökök, a FEB tagok, a FEB elnök, illetve a SZEF által delegált OKÉT-KOMT megbízott részére a következő javadalmazás kerül biztosításra:
– A SZEF alelnökei javadalmazásának bruttó 140.000 Ft/hóról bruttó 175.000 Ft/hóra növelésére.
– A SZEF FEB tagjainak a bruttó 87.500 Ft/hó javadalmazásáról bruttó 100.000 Ft/hóra történő növelésére. – A SZEF 2019. november 8-ai kongresszusán megválasztott SZEF FEB elnök díjazásának 150.000 Ft/hóban történő megállapítására. (A korábbi FEB elnöki javadalmazás 250.000 Ft volt.) – A SZEF által delegált OKÉT-KOMT ügyvivő számára 150.000 Ft/hó javadalmazás megállapítására.
6. A 2020. évi költségvetés tervezése során a SZEF részéről 1.617.500 Ft keretösszeg kerüljön tervezésre a 2020. május 1-jei rendezvény kapcsán, melyből 1.200.000 Ft fordítható a közös költségek fedezésére.
7. A SZEF Ügyvivő Testülete, a költségvetés tervezésével párhuzamosan megbízza a SZEF elnökét, hogy kezdjen tárgyalásokat, írásbeli megállapodás benyújtásának céljával a MASZSZ képviselőjével a 2020. évi május 1-jei rendezvényre fordítandó keretösszeg elfogadtatása tárgyában.

5/2020. (II.04) SZEF ÜT határozat

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a jelen határozathoz benyújtott előterjesztés alapján a SZEF 2020. évi költségvetésének tervezése kapcsán az alábbi irányelveket fogadja el.

6/2020. (II.04) SZEF ÜT határozat

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a SZEF 2020. évi költségvetésének tervezése során a 2019. évre megítélt OKÉT támogatásnak a tervezettől 10 millió Ft-tal elmaradó összegű folyósítása miatt, figyelembe véve a SZEF gazdálkodásától függetlenül keletkezett, nem tervezhető további 2019. évben kifizetett összesen 4,414 milliós követelés teljesítését is, a 2019. évi OKÉT támogatás terhére történő, még nem folyósított, közvetlenül kifizetendő tagszervezeti támogatás keretösszegét 10 millió Ft-ban határozza meg.

7/2020. (II.04) SZEF ÜT határozat

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a jelen határozathoz tartozó előterjesztés szerint hozzájárul a SZEF szerkezeti változtatását és Alapszabály-módosítását lehetővé tevő folyamat elindításához, melyhez az előterjesztésben szerepló személy, Tarnay Attila  közreműködésének igénybevételére az Alapszabály módosításért felelős alelnököt és a SZEF elnökét felhatalmazza, azzal, hogy az előterjesztésben szereplő munkafolyamat tervezett ütemezéséről és az annak végrehajtásával megbízott Alapszabály szerkesztő Bizottság megalakításáról, a SZEF Ügyvivő Testülete a következő ülésén hoz határozatot.

8/2020. (II.04) SZEF ÜT határozat

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy az Amnesty International kutatási projektjéhez, mely a munkaerőpiacra gyermekszülés után visszatérő nők esélyegyenlőségi és diszkriminációs tapasztalatainak felmérésére irányul, célcsoport elérési szervezeti támogatást nyújt a SZEF koordinációkon keresztül. A kutatási támogatás biztosítását a SZEF elnöke felügyelei és annak előrehaladásáról a SZEF Ügyvivő Testületének a testületi üléseken beszámol.

9/2020. (II.04) SZEF ÜT határozat

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy az ülést megelőzően kiosztott levél kerül válaszlevélként megküldésre, az MKKSZ részérő 2020. január 16-ai megkeresésre. Azzal a szövegszerű módosítással, amely felolvasásra került. A 4. sorban a gondolatjel közötti rész kihúzásra kerül. Miszerint, „és ezzel, eddigi Alapszabályba ütköző magatartását…”

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Svéd delegáció fogadása

Budapestre látogatott a Saco-S, azaz a svéd központi közigazgatásban dolgozók szakszervezete. Kollégáink közel 3000 taggal, 60%-os szervezettséggel bírnak az államigazgatásban. A SZEF elnöke és irodavezetője mellett a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége

SZEF workshop vezetőknek

A legkitartóbb kollégák már az 5. ciklusban járnak a SZEF oktatási programjában. Most 2 napos workshop keretében szakszervezet történelemmel, társadalomismerettel, a szociális Európa intézményvével ismerkedtek és a klíma/válságon gondolkodtak közösen.

Szeptemberi EGSZB vélemények

Sürgős intézkedéseket kell elfogadni az uniós polgárokat és fogyasztókat fenyegető energiaszegénység megelőzése és kezelése érdekében. Az EGSZB szeptemberi Plenáris ülése által elfogadott állásfoglalás és érdekesebb vélemények Az energiaszegénység kezelése és