Keresés
Close this search box.

“A fiatal munkavállalók közszférában való részvételének motivációja” projekt harmadik, szerb tanulmányút

„A fiatal munkavállalók közszférában való részvételének motivációja” projekt harmadik, szerb tanulmányútjának szakmai beszámolója

Belgrád – Sremska Kamenica, 2017. szeptember 25-28.

 

A nemzetközi együttműködés harmadik tanulmányi látogatása déli szomszédunk, Szerbia fővárosába illetve Újvidék déli városrészébe vezetett.

A 15 hektáron elterülő Sremska Kamenica-i Alapfokú Rendőrképzési Központ 1848-ban, az Osztrák-Magyar Monarchia megbízásából épült. Egészen a 19. század végéig a monarchia katonai iskolája működött benne, később csendőr-, és altisztképző lett. 1967-ben szereztek képesítést az első kadétok az akkor Rendőr Középiskolaként működő intézményben. 38 osztály, vagyis 14.416 diák végzett a klasszikus, négy éves oktatási rendszerben, amit 2008-ban váltott föl a mostani, 12 hónapos, érettségihez kötődő koedukált képzési struktúra. Az alapfokú intézmény hallgatóinak hozzávetőlegesen 30%-a nő.

Az alapvető rendőri képzés célja, hogy biztosítsa az egyenruhások minőségi oktatását, ehhez a központot körülvevő zöld területen sorra épültek a kiképzést segítő létesítmények. Az ezredfordulón nemcsak a főépület rekonstrukciója fejeződött be, a sportcsarnok és az étterem is új épületet kapott, később kollégiumokkal és új tantermekkel egészült ki a komplexum. Mindemellett az iskola számos lehetőséget kínál a sport, a zene, a színjátszás, a fotográfia vagy az újságírás szerelmeseinek. A diákok több mint 75% -a vesz részt tanórán kívüli tevékenységekben.

Az intézmény testvériskolájával, a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolával a 2009 óta tartó szoros együttműködés figyelhető meg, csereprogramok, szakmai rendezvények kerülnek megrendezésre a két ország között.

A Belgrádban működő Általános Rendőrségi Igazgatóság öt szervezeti egységekből áll:

  • A rendőrség igazgatója
  • Az Általános Rendőrségi Igazgatóság munkájának javításáért felelős osztály
  • Központi igazgatóságok
  • Koordinációs Igazgatóság Koszovó és Metóhia számára
  • Regionális rendőrségi igazgatóságok

A tanulmányi úton részt vett és a beszámolót készítette Kerék Eszter SZEFIT alelnök

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Csóti Csaba a Klubrádióban

A SZEF elnökét a közszféra foglalkoztatottainak 2025. évi bérhelyzetéről, a kormányzat tűzoltó jellegű bérpolitikájáról és az európai minimálbér irányelv lehetséges megsemmisítésének összefüggéseiről kérdezték a KlubRádio Szolidaritás című műsorában, 2025. február