Keresés
Close this search box.

Idei első ülését tartotta a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum

Február 4-én megtartotta idei első ülését a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum, melynek keretében a tagok tárgyaltak az ágazati bérpolitikával és a bérrendszerrel kapcsolatban is.

Február 4-én megtartotta idei első ülését a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum, melynek keretében a tagok tárgyaltak az ágazati bérpolitikával és a bérrendszerrel kapcsolatban is. Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságán 2014 augusztusa óta folynak az egyeztetések a szociális ágazati érdekképviseletekkel.

Nyitrai Imre, az EMMI szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára az ülésen elmondta, az elmúlt évben jelentős előrelépés történt, mind a bérrendezés, a munkaközi szünet, mind az ágazati érdekegyeztetés újraindítása ügyében. A kormány elkötelezett abban, hogy anyagilag és erkölcsileg is megbecsülje azt a nagyon kemény munkát, amelyet a szociális ágazatban dolgozók végeznek, ezért 2014 óta, a 2016. évi költségvetésben meghatározott összeggel együtt, 60 milliárd forintot fordít a szociális dolgozók béreire. 2014-ben az ágazatban 12 milliárd forint összegű bérpótlékról döntött a kormány, 2015-ben az előző évivel megegyező bérpótlék összege mellett további 7,6 milliárd Ft bérkiegészítést biztosított 2015. július 1-jétől, az idei költségvetésben pedig 28 milliárd forint jut erre a célra. Kifejtette: a folyamatos bérfejlesztésekkel egyenrangú kérdésként kezeli a kormányzat az ágazatban dolgozók társadalmi megítélésének javítását, a munkakörülmények tárgyi és környezeti fejlesztését, az ágazat munkaerőhiányának kezelését, valamint a csökkenő mértékű szegénység érdekében kifejtendő további, közös tennivalókat is.

A Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum mindhárom oldala (munkavállalók, fenntartók, kormány), teljes egyetértés mellett kialakította a 2016. évi munkatervét, amelyben a szociális életpálya, az Ágazati Kollektív Szerződés, a bérfejlesztés kérdései mellett konkrét, mindennapi szakmai munkát is érintő kérdések kerülnek megvitatásra.

A fórumon az önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak és állami szervezetek mellett a szociális ágazat szakszervezetei – a Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete – is részt vettek. A felek megállapodtak abban is, hogy két-háromhavonta folytatják plenáris üléssel a folyamatos egyeztetést.

A Kormány célja, hogy az egyeztetés minél szélesebb körű legyen, ezért egyeztetéseket követően – a közeli hetekben – tovább bővül az érdekegyeztetés köre, olyan újabb fórumokkal, ahol az érintett valamennyi érdekegyeztető szervezet részt vehet és kifejtheti álláspontját.

(EMMI-Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)

Forrás: kormany.hu

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF alapszintű oktatás 1. csoport nyitónap

A SZEF őszi képzési ciklusának első alapszintű képzése zajlott 2024. szeptember 30-án Budapesten. A nap fő irányvonala a szakszervezeti szemléletváltás, amely lehetővé teszi a tagok aktív bevonására épülő tervezést és

Találkozó a norvég kollégákkal

2024. szeptember 26-án Budapesten rövid találkozóra került sor a norvég Delta Szakszervezeti Szövetség és a SZEF képviselői között. A Delta közel 100 fős aktivista delegációja magyarországi tanulmányútja során Szűcs Viktória

Idősek Nemzetközi Napja 2024.

Nyilatkozat az Idősek Nemzetközi Napja alkalmából– 2024. október 1. A Nyugdíjasok és Idősek Európai Szövetsége (FERPA) – emlékeztetve az Idősek Nemzetközi Napjára – ez alkalomból is hangsúlyozni kívánja a nyugdíjasok