Boros Péterné MKKSZ főtitkárt CESI alelnökké választották

 

A CESI 2012. november végi december elejei kongresszusán Fehér József az MKKSZ korábbi főtitkárának alelnöki pozíciójának megszűnését követően Boros Péternét az MKKSZ 2012-ben megválasztott főtitkárát a CESI egyik elnökhelyettesének jelölték.

Főtitkár asszony a kongresszus előtt történt bemutatkozása során elmondta, hogy ma szinte minden európai országban nehéz helyzetben vannak a közszolgálat munkavállalói és Magyarországra ez fokozottan igaz.

Megköszönve a jelölést az alelnöki tisztségre kihangsúlyozta azon eltökéltségét, hogy megválasztása esetén mindent megtesz azért, hogy a CESI a közszolgálatok hiteles és sikeres érdekképviseleti konföderációja legyen. Arra kérdésre, hogy mért éppen ő lenne az egyik alkalmas személy az alelnöki posztra azt mondta el:

–          hogy azért, mert 10 évig városi önkormányzati vezetőként dolgozott és ezt a tapasztalatát kamatoztatni tudná a CESI önkormányzati munkájában,

–         mert 20 éve országos szintű szakszervezeti vezető Magyarországon,

–         mert keményen kíván dolgozni azért, hogy a közszféra fiatal munkavállalói számára vonzó legyen a szakszervezeti munka és ismerjék meg jobban a CESI-t,

–         mert megismerte és elfogadja a CESI programját és mert nő a aki mindenhol kiáll a nők elismertségéért.

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Kommunikáció és szervezői munka

Április 25-én budapesti helyszínen folytatódott a SZEF oktatási programja. Az előző félévre épülő tudásanyagot a résztvevők haszonérvelési, bizalomépítési tudással bővíthették. A persona modell használatával új, stratégiai megközelítéssel vizsgálták a megszólítani,

CSAKAZÉRTIS MAJÁLIS!

A miénk volt, az is marad! A május 1-i programok hagyománya nagyon messzire nyúlik vissza, egészen a 19. század második feléig. Ilyen komoly hagyományt kötelesség és megtiszteltetés is megőrizni és

Munkavédelem közérthetően

A SZEF tagszervezeteinek egy újabb csoportja ismerkedett alapfokú munkavédelmi ismeretekkel 2026. április 11-én egy tartalmas nap keretében dr. Dudás Katalin jogász segítségével az alapszintű képzés részeként. Az eseményen résztvevők a