Keresés
Close this search box.

Interjú Varga Lászlóval

Az elnök urat a Szakszervezetek.hu kérdezte az Eurodemonstráció kapcsán

Varga László: Magyarország nem a demokrácia irányába megy

A közszolgálat munkavállalóit nagyon sok sérelem érte az elmúlt két évtizedben. Az oktatási, az egészségügyi, a szociális területen, a közgyűjteményeknél és a közigazgatásban, a rendvédelemben és a médiában egyaránt olyan problémák vannak, amit szóvá kell tenniük a szakszervezeteknek. Ha kell, akkor tüntetésen, ha lehet, akkor a tárgyalóasztalnál. Az a legnagyobb sérelmünk, hogy nincs tárgyalóasztal – mondta a Szakszervezetek.hu-nak nyilatkozva Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke.

Azért veszünk részt a tüntetésen, mert egy jobb Európában egy jobb Magyarországot szeretnénk, olyan Magyarországot, amelyik Európa legrégebbi értékét, a demokráciát komolyan veszi. Ez pedig azt jelenti, hogy szenvedve, küszködve, de együtt teremtjük meg a feltételeket, amelyek között élünk. Én az együttben érzem a legnagyobb hiányt. Ma Magyarország nem a demokrácia irányába megy” – fogalmazott.

Varga László szerint tiltakozni kell a közszolgálatban dolgozók jogszabályokkal, semmisségi törvénnyel történő megalázása ellen. Ma ugyanis megalázzák azokat, akik az esküjüket úgy fejezik be, hogy „életem árán is”, azzal, hogy a magyar nyugdíjrendszer tönkretevőinek jellemzik őket.

„Nekünk, miközben a jelen fáj, a jövő a legfontosabb, és a jelen egyik legnagyobb fájdalma ma a jövőt igen keményen meghatározó alkotmányozás. A hatalom azonban nem áll szóba a társadalommal semmilyen tekintetben, és abban a rendkívül fontos tekintetben sem, amit az alkotmányozás jelent” – fogalmazott a szakszervezeti vezető.

Varga László kitért arra is, hogy miközben a kormányzat tíz év alatt egymillió munkahelyet ígért, a majdnem eltelt első évben azonban csak a fogyás látható. Mindeközben se az unió, se Magyarország nem beszél, hogy ahhoz, hogy az állampolgárok itthon és Európában foglalkoztathatóak legyenek, ahhoz igen is jól működő közszolgálati rendszerek kellenek, amelyek állami felelősség nélkül nem fognak működni.

„A demonstráció legfontosabb üzenete, hogy mi a keserves és több ezer éves európai demokratikus hagyományokon alapuló társadalomban szeretnénk együtt előre menni egy jobb világ felé. Nem valaki után, majd megint azzal szembenézni, hogy utat tévesztettünk. Az európai kultúra, a magyar kultúra, közös történelmünk erre számos pozitív példát adhatna, ne a negatívat vegyük ki” – mondta a SZEF elnöke.

Az interjú videó formájában is megtekinthető lesz a Szakszervezetek.hu-n.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF alapszintű oktatás 2. csoport nyitónap

2024. október 5-én, szombaton ismét egy alapozó képzés első napja zajlott a SZEF őszi képzési ciklusának keretében. A legfőbb téma a szakszervezeti szemléletváltás fontossága mellett meglévő tagok aktivizálása és bevonása

SZEF alapszintű oktatás 1. csoport nyitónap

A SZEF őszi képzési ciklusának első alapszintű képzése zajlott 2024. szeptember 30-án Budapesten. A nap fő irányvonala a szakszervezeti szemléletváltás, amely lehetővé teszi a tagok aktív bevonására épülő tervezést és

Találkozó a norvég kollégákkal

2024. szeptember 26-án Budapesten rövid találkozóra került sor a norvég Delta Szakszervezeti Szövetség és a SZEF képviselői között. A Delta közel 100 fős aktivista delegációja magyarországi tanulmányútja során Szűcs Viktória

Idősek Nemzetközi Napja 2024.

Nyilatkozat az Idősek Nemzetközi Napja alkalmából– 2024. október 1. A Nyugdíjasok és Idősek Európai Szövetsége (FERPA) – emlékeztetve az Idősek Nemzetközi Napjára – ez alkalomból is hangsúlyozni kívánja a nyugdíjasok