Bármikor megszünhet az MNÜA

Egy kormányhatározat szerint a jövőben harmincöt, a kormány által létrehozott alapítvány és közalapítvány feladatait bármikor átveheti egy arra kijelölt nonprofit gazdasági társaság vagy központi költségvetési szerv…

A kormány most már bármikor megszüntetheti a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt, miután a parlament elfogadta azt a kormányhatározatot, amely alapján a jövőben nonprofit gazdasági társaságok és központi költségvetési szervek veszik át harmincöt, a kormány által létrehozott alapítvány és közalapítvány feladatait. Az MNÜA mellett így megszűnik a többi között az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, a Gandhi Közalapítvány, az Iparfejlesztési Közalapítvány, a Magyar Kultúra Alapítvány és a Nemzetközi Pető András Közalapítvány.

Emlékezetes: a szakszervezetek – köztük a SZEF külön is – korábban már többször határozottan tiltakoztak az ellen, hogy a kormány a velük való egyeztetés nélkül alakítsa át a munkavállalók kedvezményes üdültetésében oroszlánszerepet játszó alapítványt.

Korábbi, ehhez kapcsolódó híreink:
Megszüntetné a kormány az MNÜA-t?, 2010. december 3.
A szakszervezetek előzetes normakontrollra küldenék az MNÜA-t átalakító törvényt, 2010. augusztus 8.
Kiszorítják a szakszervezeteket az MNÜA-ból?, 2010. július 23.
Tiltakozunk, 2010. július 12.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Elhozza-e 2026 a jobb közszolgáltatásokat?

A Mérce felkérésre Csóti Csaba, a SZEF elnöke az alábbi cikkben foglalta össze meglátásait a magyar közszolgáltatások helyzetéről, és ezzel összefüggésben a tágabb értelmezési keretről. A cikk IDE KATTINTVA érhető

A SZEF csatlakozott az „Ami a nőket illeti” kampányhoz

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) hivatalosan is csatlakozott támogatóként az Amnesty International Magyarország által indított, a nemi bérszakadék felszámolását, enyhítését célzó „Ami a nőket illeti” kampányhoz és nyilatkozathoz. Szövetségünk számára